Pataki Zoltánné

Pataki Zoltánné
11. számú választókerület

1970-ben születtem Budapesten. Húsz éve élek Tatabányán, 12 éve a Kertvárosi lakótelepen élek két gyermekemmel és férjemmel. Jelenleg GYES-en vagyok két és fél éves kislányommal. Közgazdasági végzettséggel és felsőfokú jogi asszisztensi képzettséggel rendelkezem, végzős joghallgató vagyok.

2009-ben lettem a városi képviselőtestület tagja. E rövid idő alatt is igyekeztem tevékenyen részt venni a körzet életében, a hozzám forduló emberek problémáinak megoldásában. Kertvárosban a közös összefogás eredményeként a Körösi iskola számítógéptermébe klímaberendezés, a bölcsödébe új árnyékolók kerültek, megújulhatott az óvoda és a Kölcsey iskola játszótere, a Bolyai iskola pedig interaktív táblát kapott. A kertvárosi védőnői szolgálat dolgozóinak munkáját új laptoppal segítettem. Két játszótér is megszépült a Vitális úton, több hulladéktárolót sikerült bekerítenünk. Szeptemberben a Verebély úti lépcsőt is rendbe tesszük.

Együtt a Kertvárosi lakótelepért!

Sokat fejlődött a körzet az elmúlt évek során, de bőven akad még tennivalónk. Az itt élő emberek javaslatait, észrevételeit figyelembe véve, a reálisan megvalósítható fejlesztésekhez kérem most az Önök támogatását:

Az energiaköltségek csökkentése érdekében az önkormányzatnak továbbra is támogatnia kell a lakások korszerűsítését.

A közbiztonság javítása miatt szükséges a közterület-felügyeleti jelenlét fokozása és térfigyelő kamerarendszer kiépítése.

A városrész járdáit fel kell újítani, a hiányzó szakaszokat meg kell építeni.

Időszerű az orvosi rendelők felújítása, egy kutyafuttató létesítése.

A Verebély út elején kevés a parkoló, meg kell oldani a csapadékvíz-elvezetési gondokat.

Javítani kell a Panoráma lakópark a közvilágítását és a hóeltakarítást.

A Petőfi utcában buszmegállót kell kialakítani.

A Kőrösi iskola nyílászáróinak cseréjével komoly források takaríthatók meg.

Határozottan fel kell lépni, hogy csak az adott lépcsőház tudja használni az általa rendelt hulladékgyűjtőt, máshonnan ne kerülhessen oda szemét.

Kérjük, ötleteit, javaslatait ossza meg velünk!
Cím: 2800 Tatabánya, Komáromi u. 51. Telefon: 34/339-932; Mobil: 20/476-5324; e-mail: schmidtcsaba@fidesz.hu; mariann.pataki@gmail.com

www.egyutttatabanyaert.hu