| A megyei Vándortarisznya Európai Uniós vetélkedőt ötödik alkalommal rendezték meg a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. A tizenkét döntőbe jutott csapatot Schmidt Csaba polgármester köszöntötte. Kiemelte, az Európai Unió elsődleges célja, hogy a világ legdinamikusabban fejlődő térsége legyen, megelőzve Kínát és az Egyesült Államokat. Hozzátette, ehhez nagy szükség van az európai nemzetek összefogására, valamint a fiatalok tudására és sikereire. |
A megnyitón felléptek a házigazda Kőrösi iskola negyedik osztályos tanulói, akik versekkel és énekekkel oldották a versenyzőkben lévő feszültséget.
A vetélkedőre 24 négyfős csapat nevezett, a két levelezős fordulót követően a legjobbak kerültek be a döntőbe. Idén is a tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskolából jelentkeztek a legtöbben.
A 7-8. osztályos tanulóknak az Európai Unióval kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk, melyek több témakört is érintettek (például a történelmet, a földrajzot és a kultúrát).
A vetélkedőt a lábatlani Arany János Általános és Művészeti Iskola „Európa csillagai II.” csapata nyerte. Holtverseny alakult ki két tatabányai iskola között, így a Kodályos „Együtt egymásért az EU-ban” csapat valamint a Dózsából érkező „Európa kalandorai” gárda egyaránt a második helynek örülhetett. A dobogó harmadik fokára a lábatlani „Feltörekvő kiscsillagok” nevű formáció állhatott fel. Különdíjat kapott a „Most mi vagyunk soron!” a kerékteleki Gárdonyi Géza Általános Iskolából.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület