| Színes programokat szerveztek az érdeklődőknek a KPVDSZ Művelődési Házban és környékén az Újvárosi Juniális keretében. A hagyománnyá vált rendezvényen Bereznai Csaba alpolgármester is részt vett. A juniálison a gyerekeket ugrálóvár, trambulin és körhinta várta a kisvasút mellett. A felnőttek körében népszerű volt az egészségsátor, egész délután hosszú sorban álltak az érdeklődők. A mozgásra vágyók nevezhettek a lengőteke versenyre, részt vehettek egy Zumba bemutatón, de kipróbálhatták azt is, milyen szumózni. |
Kihirdették „Az én parkom, az én játszóterem” című rajzpályázat eredményeit is. Az óvodások kategóriájában az első Kiss Barbara, a második Mészáros Máté, a harmadik Molnár Jázmin, a különdíjas Maschek Bálint. Az alsó tagozatosoknál az első helyet László Friderika 2. osztályos tanuló szerezte meg, második lett Straub Luca szintén 2. osztályos diák, a harmadik hely az ugyancsak 2. osztályos Hlogyik Szabolcsé lett. Itt Szénási Gergely kapta a különdíjat, aki szintén 2. osztályba jár. A felsős pályázatok közül Fehér Enikő 7. osztályos diák rajzát értékelték a legjobbnak, a második Almer Borbála 5. osztályos tanuló lett, míg a harmadik Kovács Ramóna, aki szintén 7. osztályos. A nyertesek ajándékát a szervezők az iskolákon és az óvodán keresztül juttatják majd el. A pályázatra érkezett rajzokból kiállítás nyílt a KPVDSZ Művelődési Házban.
A bográcsozást kitüntetett figyelem kísérte, az üstökből hamar elfogyott a finom gulyás, melyet a nyugdíjas klubok és a művelődési ház önkéntesei készítettek az érdeklődők számára.
Az utcabál idén sem maradhatott el, a Troják-Stica Trió szórakoztatta a vendégeket.
Tavaly óta több civilszervezet is részt vesz a juniális szervezésében, a Mosolygós Gyermekekért Alapítvány, a Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület, a Tatabánya Város Időskorúak Gondozásáért Alapítvány, valamint a Kéz a Vállon Egyesület különböző programok biztosításával járult hozzá a rendezvény sikeréhez.
A KPVDSZ vezetője, Kovácsné Hetényi Mária ígéretet tett ara, hogy jövőre is megrendezik a hagyományos Újvárosi Juniálist, mely rossz idő esetén sem marad el. Hangsúlyozta, az önkéntesek segítsége nélkül nem valósulhatna meg a program. A rendezvény időpontja mindig június utolsó szombati napja lesz.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület