Újabb interaktív táblák az iskolákban
interaktiv.jpg
Az elmúlt hetekben a megyeszékhely iskoláiba 137 interaktív táblát szereltek fel, és az oktatási intézmények 467 darab személyi számítógépet is kaptak − tájékoztatta a megjelenteket a József Attila Általános Iskolában Schmidt Csaba polgármester, aki  elmondta: a projekt teljes költségvetése közel 244 millió forint volt.

Megtudtuk tőle, hogy az önkormányzat még 2008-ban nyerte el „A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése Tatabánya iskoláiban” (TIOP-1.1.1-07/1-2008-0947.) című Európai Uniós pályázatot, amelynek megvalósítására most került sor.
Schmidt Csaba ismertette: a program célja az volt, hogy a város valamennyi alsó- és középfokú oktatási intézményében a tantermek 40 százaléka interaktív táblával legyen ellátva, és a diákok 10 százalékának korszerű személyi számítógép álljon rendelkezésre. Ezen túl 38 sajátos nevelési igényű diák kapjon speciális, a fogyatékosságához igazodó informatikai eszközt (például a mozgáskorlátozottak speciális billentyűzetet, a gyengénlátók képernyő felolvasó programot).
A projekt része a tanárok oktatása az interaktív tábla használatára. Miután a pályázat támogatása 100 százalékos volt, az önkormányzat öt évre vállalta az eszközök üzemeltetését. Az iskolák kötelezettséget vállaltak arra, hogy egy alkalommal olyan órát tartanak a szülők részére, amelyen az interaktív táblával való oktatás menetét mutatják be. Az eszközöket az Albacomp RI Kft. szállította és üzemelte be az oktatási intézményekben.
Az interaktív tábla használatáról Veiszné Karsai Anikó tartott bemutatót.
A projekt záróeseményén ott volt dr. Kancz Csaba alpolgármester,  dr. Káfony Andrásné igazgató, dr. Balázs Zoltán Albacomp Rendszerintegrációs Kft. ügyvezető igazgatója, valamint az oktatási intézmények vezetői.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu