| Amióta az önkormányzat felügyeletével működik a tűzoltóság, jelentős fejlesztések történtek a korszerű technikai háttér megteremtéséhez – mondta Bencsik János polgármester az ünnepélyes átadáson.Az eseményen jelen volt Schmidt Csaba alpolgármester is. A most átadott magas színtű követelményeknek megfelelő új Mercedes Rosenbauer TLF 4000 AT 2 tűzoltó gépjárműfecskendő önállóan alkalmas általános tűzoltási feladatokra, helyszínre szállítva oltóanyagot, legénységet, eszközöket, nagy teljesítményű szivattyút. |
Ezen túlmenően jól használható az általánosan előforduló, egyre növekvő számban bekövetkező műszaki mentések, valamint a közúti balesetnél, viharkároknál a kárfelszámolás szakszerű végrehajtására. A jármű értéke a felszereléssel együtt közel 100 millió forint, ehhez az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által kiírt pályázaton 20 százalékos önrészt kellett vállalni. Mint emlékezetes, a képviselő testület 2007-ben egyhangúlag megszavazta a pályázati önrész vállalására benyújtott előterjesztést. A tatabányai tűzoltóságon úgy vélik: ez a tűzvédelemről kialakult felelős gondolkodás sokat segítette a polgárok életének, vagyonbiztonságának védelmében végzett munkájukat. Hozzátették: a jelenlegi nehéz gazdasági viszonyok között még nagyobb jelentősége van annak, hogy a támogatás révén lehetőségük nyílt a fejlesztésre, a technikai eszközök megújítására.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület