![]() |
A tatabányai kulturális intézményeket és civil szervezeteket tömörítő szakmai grémium legutóbbi ülésén Bereznai Csaba alpolgármester tartott tájékoztatót az önkormányzat terveiről, de bemutatkoztak az új kollégák is. |
Kovácsné Hetényi Mária, a vendéglátó KPVDSZ Művelődési Ház igazgatója elmondta, a szakmai grémium évek óta segíti véleményével a kultúrát és a közművelődést érintő önkormányzati döntéseket. Kiemelte, egyre inkább szükség van az összefogásra, az egyenrangú tagok véleménynyilvánítására.
Bereznai Csaba hangsúlyozta, a testület alapvető érdeke, hogy a Művelődési Műhely szakmai véleményét meghallgassa és figyelembe vegye. Hozzátette, a képviselők nyitottak az ötletekre, és várják a segítséget a városi koncepció kialakításában is. Az Agóra projekt kapcsán kifejtette, a Közművelődés Háza feladata lesz a városi közművelődési koncepció kialakítása, mely során nem egymás ellen, hanem együtt kell dolgoznia a művelődési házaknak.
Ablonczy Dánielné, a Kulturális Bizottság elnöke úgy fogalmazott, „ha nem lenne kultúra a városban, nem lenne érdemes itt élni”. Az önkormányzati képviselő szerint a korábban kidolgozott közművelődési koncepció jó vitaalap lehet, de frissíteni kell saját ötletekkel, a jelenlegi helyzetet figyelembe véve.
Az ülésen szó esett arról is, hogy minél több külső forrást kell bevonni pályázatok útján, illetve ezeket a forrásokat Tatabányán kellene felhasználni, egymást segítve. Egyeztetés indult a tagok szorosabb együttműködésének lehetőségeiről, a közös pályázatokról és a jövőkép meghatározásáról is.
A Művelődési Műhely új tagokkal is bővült, többek között az ott bemutatkozó Crespo Rodrigoval, a Jászai Mari Színház, Népház új igazgatójával, aki nyitottságáról és együttműködéséről biztosította a megjelenteket.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület
