Új igazgató a Jászai Mari Színház élén
Januártól Crespo Rodrigo a teátrum vezetője

Az elmúlt közgyűlésen megválasztotta a Jászai Mari Színház, Népház új igazgatóját Tatabánya Megyei Jogú Város önkormányzata. A testület öt jelölt közül egy színészt, Crespo Rodrigot bízta meg január elsejétől öt évre a színház vezetésével. A szinkronszínészként is közismert művész azt mondta: szinte hazatért Tatabányára.
crespo

Bolíviai apától és magyar anyától származó fiatal, harminchat éves, ambiciózus igazgatója lesz januártól  a Jászai Mari Színház, Népháznak. Crespo Rodrigo a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésze egy minden korosztály számára érdekes, vonzó színházat képzel el Tatabányán. A tavaly átadott, felújított teátrum tartalmilag is kiemelkedhet.

„A város és az itt élők sokat áldoztak azért, hogy Tatabányának egy jó színháza legyen” – mondta el kérdésünkre Schmidt Csaba polgármester, majd folytatta: „A felújított színházépületben a jelenlegi igazgató nem tudott élni a lehetőséggel, és nem sikerült megkedveltetni a színházat a helyiekkel. Crespo Rodrigo pályázatában megnyerő volt, hogy úgy gondolta: a városnak van színháza és nem fordítva. Az újonnan megválasztott igazgató a tatabányaiak igényeihez mérve kívánja működtetni a teátrumot. A színházi élet felpezsdítése érdekében népszerű darabokat kíván hozni Tatabányára, és igyekszik diákokat bevonni a színjátszásba. Ez fontos lépés ahhoz, hogy a helyieket valóban megnyerjék. Az új igazgató mellett szólt még, hogy pályázatát a tatabányai származású Balatoni Mónikával közösen nyújtotta be.”

Crespo Rodrigo-t gyakorló színészként régóta foglalkoztatta a gondolat, hogy egyszer kipróbálná magát vezetőként is.

„Először szinte fel sem fogtam, milyen döntés született, de most nagyon boldog vagyok” – mondta el kérdésünkre az új igazgató, majd hozzátette: a jövőben komoly munka vár rá. „Igyekszünk népszerű darabokkal szerethetővé, nyitottá tenni a színházat. Tanító, de nem kioktató, szórakoztató, de nem felületes színházat szeretnénk kialakítani. Fontos, hogy minél nevesebb művészeket hozzunk el a tatabányai közönségnek.”

mj

vonal

A direktor komoly tervekkel lát munkához

Crespo Rodrigo 1973-ban született Budapesten. Gyermekkorában rövid ideig édesapja szülőföldjén, Bolíviában élt, majd öttől tizennégy éves koráig Esztergom volt a lakhelye. 1996-ban Huszti Péter és Kerényi Imre osztályában végzett a Színművészeti Főiskolán. Akkor a Madách színházba szerződött, majd több állomást követően jelenleg a székesfehérvári Vörösmarty Színház alkalmazásában áll.

- Hogyan határozza el magát egy fiatal színész, hogy egyszer színházigazgató legyen?

- Színész vagyok, annak is készültem. Jó sorsom több színházba is elvitt, hiszen a Madách után Győrben, majd ’Fehérváron játszhattam. Színészként az ember sok mindenre képes, de nem tudja, milyen lehet, ha ő maga határozza meg a feladatokat, a célokat. Úgy könnyű ötletelni és beszélni, ha az embernek nincs felelőssége. Korábban több pályázatban részt vettem, míg most a sajátomat készítettem el. Jézus Mária, nyertem – gondoltam magamban, amikor kihirdették az eredményt. Most már kezdem „felfogni” a tényeket, és a napokban elkezdek ismerkedni a színházzal, a munkatársakkal.

- Tatabányának van egy igen modern színházépülete, tartalommal kellene megtölteni.

- Igen. Szeretném, ha a színház valóban népszerű lenne a városban. Vannak darabok, amelyeket nagyon várok, hogy bemutasson a Jászai, de nem egy személyben szeretnék dönteni a repertoárról. Művészkollégáim mellett a tatabányai színházkedvelők, kultúrabarátok véleménye, igénye alapján igyekszünk összeállítani a színház programjait. Színész is maradok, de nem magamnak fogok darabokat keresni. A legfőbb visszacsatolást a közönségtől várjuk.

- Hogyan lehet népszerűbb a színház?

- Attól, hogy az igazán népszerű darabok színpadra állítása mellett bevonjuk a tatabányaiakat is a munkába. Tervezzük, hogy kihasználva a Vörösmarty Színházzal való együttműködésünket, költségtakarékosan tudunk jó darabokat bemutatni. Emellett fontos lesz a tatabányai fiatalokat is bevonni a munkába.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu