Új gyorsétterem a városban
bkmegnyito.JPG
Új gyorsétterem nyílt nemrég a vértesszőlősi autópálya-lehajtónál. A hivatalos megnyitón Tatabánya és Vértesszőlős polgármestere versenyre keltek egymással, hogy kiderüljön, melyikük tudja gyorsabban elkészíteni a hamburgert.

A 28. magyar éttermét nyitotta meg a Burger King nemrégiben Vértesszőlősön. A hivatalos megnyitón Dara Zsolt, a Fusion Befektetési Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, cégük fontosnak tartja a fiatalok fejlődésének támogatását, ezért három oktatási intézménynek ajánlottak fel sportszervásárlási támogatást.
Schmidt Csaba polgármester kiemelte, jó, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben is vannak olyan vállalkozások, amelyek beruházásokat hajtanak végre, ezáltal új munkahelyeket teremtenek. Hozzátette, a gazdasági verseny az ellátás színvonalának emelkedését hozza magával.
Dr. Nagy Sándor, Vértesszőlős polgármestere hangsúlyozta, fontos esemény, ha a helyi gazdaság fejlődik, hiszen ez a teljes közösség számára hasznos lehet.
Ezután Dara Zsolt átadta a vértesszőlősi általános iskola, valamint a tatabányai Móra és Dózsa iskolák képviselői részére a 100.000 forintos támogatást, amelyet sporteszközök vásárlására fordíthatnak az intézmények.
A nemzeti színű szalag átvágása után a két polgármester felavatta a konyhát is, a gyors tanfolyamot követően másodpercre azonos idő alatt készítették el a gyorsétterem egyik szendvicsét.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu