Alacsony padlós, esztétikus, kényelmes, és több utast tud szállítani az a három autóbusz, amelyeket szerdán adtak át Tatabányán. Schmidt Csaba polgármester és Németh Tamás vezérigazgató indította útjára a buszokat, melyek helyi járatokban közlekednek néhány napon belül.Schmidt Csaba polgármester hangsúlyozta: „Tatabánya fiatal település, ezért még számos feladat áll előttünk, ezek egyike az újra szervezett tömegközlekedés. Mint minden esetben, itt is az életképes megoldásokon kell dolgoznunk. Ennek tükrében fontos lépés a most beszerzett autóbuszok forgalomba állítása."
Schmidt Csaba lényegesnek nevezte, hogy megvalósulhat a „randevú elvű közlekedés” jegyében az Omega Park mögötti átszállás az egyik járatról a másikra, mert ez a tatabányai utazóközönségnek igényeit szolgálja. A polgármester elmondta: "Egyébként meggyőződésem, hogy egy többségi városi tulajdonú tömegközlekedési cégre van szükség, amely nem a költségek csökkentését, hanem a színvonalas és megfizethető szolgáltatások biztosítását érzi első számú feladatának. Bizonyos vagyok abban is, hogy a kormány tömegközlekedés fejlesztései elképzelései városunkat is kedvező helyzetbe hozzák. Azon dolgozunk, hogy hosszabb távon megvalósuljon a vasútállomás teljes átépítése, akadálymentesítése és a Dózsekert felé vezető gyalogos felüljáró megépítése. Itthon azt kell eldönteni, hogy a Konzum átépítésével képzeljük-e el az új, modern vasútállomást, vagy életképes lehetőségként elfogadjuk a jegypénztárak átköltöztetését a Vértes Centerbe, ahonnan megoldható a vágányok és Dózsakert akadálymentes megközelítése.”
„Hosszú távú tervezést, átgondolt műszaki fejlesztést, beszerzést tesz lehetővé a Vértes Volán Zrt. számára a tatabányai önkormányzattal 2016 végéig meghosszabbított közszolgáltatói szerződés. Mind az Önkormányzat, mind a Vértes Volán Zrt. eltökélt a tekintetben, hogy közösen alakítsanak ki egy olyan helyi járati közlekedést Tatabányán, mely megfelel az utazási igények, megfelelő színvonalú és pénzügyileg fenntartható. Így a most megvásárolt és forgalomba állított autóbuszok már a jövőt képviselik az utazóközönség számára. Amennyiben a tatabányai és tatai önkormányzattal, valamint a két kistérséggel megpályázott modern utastájékoztató-rendszert is megvalósíthatjuk, számos új lehetőség nyílik, folyamatos fejlődést biztosítva a térség számára. A pályázat az elbírálási szakaszban vár döntésre.” – ismertette Németh Tamás vezérigazgató.
Az új beszerzésű autóbuszokról: A jelenlegi negyven jármű mellett áll forgalomba a három Mercedes Benz O 405 GN típusú autóbusz. A csuklós buszok másfél méterrel hosszabbak és több férőhellyel is rendelkeznek a forgalomban részt vevő Ikarus társaiknál. A három nagyméretű, kétszárnyú ajtó, az alacsony padló és a második ajtónál kihajtható rámpa, valamint a kimondottan kerekes székeseknek kialakított peron a mozgásukban korlátozott embertársaink közlekedését segíti. A peron lehajtható ülésein a gyermekkocsival utazók is biztonságosan és kényelmesen utazhatnak. Néhány napon belül már az utasok is birtokba vehetik az új beszerzésű autóbuszokat, melyek többnyire a forgalmasabb vonalakon, az 5-ös, a 17-es, és az 1-es járatban közlekednek.
Férőhelyek száma: 50 ülő (4 sor ülés), 100 álló
Motor: EURO 2 környezetvédelmi minősítésű
Teljesítmény: 184 kW (a jelenleg üzemelő csuklós autóbuszok motorteljesítménye 133-180 kW között változik)
Sebességváltó: Voith Diwa automata (a motor nagy teljesítményével és forgatónyomatékával kedvező járműdinamikát biztosít)
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület