| A tatabányai Családi Intézetben először kaptak magyar állampolgárságot egyszerűsített honosítási eljárás szerint. Az okleveleket ünnepélyes keretek között adta át Schmidt Csaba polgármester az új állampolgároknak. Kiemelte, fontos pillanat ez a város életében, hiszen első alkalommal kaphattak magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítási eljárás szerint az igénylők. Mint mondta, számára országgyűlési képviselőként az volt az egyik legnagyobb élmény, hogy megszavazhatta az állampolgárságról szóló törvény módosítását. |
A polgármester az új állampolgároknak azt kívánta, ez a nap jelentsen számukra megerősítést abban, hogy jó úton járnak.
A szóbeli eskütételt aláírásukkal erősítették meg az új állampolgárok, akiknek Schmidt Csaba átadta az önkormányzat ajándékát és az oklevelet. Ezután pezsgős koccintás következett.
Ezen a napon összesen 10 fő tette le az esküt, közülük öten már az egyszerűsített honosítási eljárás alapján.
Az egyszerűsített eljárás lényege, hogy a határon túli magyaroknak nem kell magyarországi lakóhelyet létesíteni, megélhetést igazolni, alkotmányos alapismeretekből vizsgát tenni.
Elegendő, ha a kérelmező rendelkezik magyar nyelvismerettel és igazolja magyar származását (tehát magyar felmenőket tud felmutatni, vagy ő maga korábban volt már magyar állampolgár). Emellett büntetlen előéletű és magyar állampolgárságának megszerzése nem sérti hazánk köz- és nemzetbiztonságát.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület