Tovább fejleszthetik a városi kerékpárhálózatot

Az Új Széchenyi Terv keretén belül lehetőség nyílt a városi kerékpárhálózat fejlesztésére. A legutóbbi közgyűlés döntése értelmében Tatabánya pályázatot nyújt be a „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” című, KDOP-4.2.2.-11 számú felhívásra.
Schmidt Csaba polgármester kiemelte, a pályázat sikere esetén a gerinchálózat 80 százaléka kiépülhet Tatabányán. Hangsúlyozta, a nemrég felújított illetve kialakított kerékpárutak nincsenek összekapcsolva, amely szintén problémát jelent mind az autósoknak, mind a kerékpárosoknak. A pályázatnak köszönhetően megoldódhat a Közművelődés Háza mellett lévő buszmegálló tulajdonjogi kérdése is.

A pályázathoz szükséges terveket tatabányai szakemberek készítették el, bejárva a helyszíneket. A munkát a budapesti kerékpáros egyesület is segítette, a tervezők az ő észrevételeiket is figyelembe vették.
A polgármester elmondta, Alsógalla esetében vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy az utak kiszélesítésével alakítsanak ki kerékpársávokat.
Ablonczy Dánielné önkormányzati képviselő megjegyezte, régóta vágya a városnak a kerékpáros úthálózat. Hozzátette, a távlati tervek között szereplő síkvölgyi „bekötés” nemcsak közlekedési út, hanem jó kiránduló-útvonal is lesz majd.
Pleier Tamás képviselő kiemelte, a mostani a harmadik ciklus, amióta a kerékpárutak kérdése napirenden van. Mint mondta, fontos, hogy a Gyémánt Fürdőig menjen az új kerékpárút, hogy növelje a város idegenforgalmi értékét és vonzását.
A pályázat jó lehetőség arra, hogy a lakosság számára biztonságosabb hivatásforgalmi és turisztikai kerékpározási feltételeket teremtsen a városvezetés. Tovább nőhet a kerékpárosok száma és ezáltal egy fenntartható közlekedési forma erősödhet a városban.
A projekt teljes költsége a jelenlegi adatok szerint: 161 427 671 Ft; az igényelt támogatás összege 132 416 788 Ft.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu