Tovább csökkent a munkanélküliség Tatabányán
schmidt A statisztikai adatok szerint az elmúlt hónapban 9 százalék alá csökkent a munkanélküliek száma a megyeszékhelyen. Schmidt Csaba elmondta: ez a javuló tendencia már a gazdaság folyamatok élénkülésének a jele, amely még tovább erősödhet az elkövetkező hónapokban.  A polgármester emlékeztetett arra, hogy az ipari parkban az idén adták át a BD fecskendőgyárat, ahol a következő négy évben, még több száz fő foglalkoztatása valósulhat meg, hiszen a tervek szerint a gyár 2014-ben ötszáz főnek fog munkát adni. Ugyancsak az ipari parkban kezdődött el a Samsung új üzemének építése, ahol elsősorban műanyag-alapanyagokat fognak előállítani különböző eszközökhöz. Az önkormányzat tárgyalásokat folytat újabb munkahelyek létrehozásáról az ipari parkon belül.

A gyáregységek az elkövetkező években várhatóan több száz új munkavállalóknak adnak majd munkát. Az önkormányzat előrehaladott tárgyalásokat folytat más befektetőkkel is. A közelmúltban rakták le egy új innovációs központ alapkövét, amely a kis- és középvállalkozások támogatását valósíthatja meg. Schmidt Csaba kiemelt feladatnak tekinti, hogy minél több céget települjön Tatabányára, amelyek új munkahelyeket is jelentenek az itt élő embereknek, s így tovább csökkenthető a már 3000 fő alatti munkanélküliség.  – A polgári kormány idején a munkanélküliek száma 2000 fő alatt volt a városban. A következő évek feladata, hogy első lépésként elérjük az 5 százalék alatti munkanélküliséget a városban, míg hosszú távon célunk, hogy minden dolgozni akaró tatabányai találjon magának munkahelyet – hangsúlyozta a polgármester.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu