A megyeszékhelyen hárommal csökkent a közgyűlési bizottságok száma. A korábbi kilenc helyett hat szakbizottság segíti a képviselőtestület munkáját. A bizottsági elnökökről már az alakuló ülésen határoztak a képviselők. A mostani rendkívüli tanácskozásukon azok tagjairól szavaztak. Az előterjesztés egybehangzó 18 igen voksot kapott.
Schmidt Csaba polgármester azt hangsúlyozta, hogy az új választási törvény szerint csökkent a képviselők száma, így értelemszerűen a bizottsági teendőket is újra meg kell határozni. Hozzátette: a vonatkozó törvénynek megfelelően fél év múlva – a működés tapasztalatai alapján – felülvizsgálatot kell végezni, s ha szükséges, akkor lehet módosítani a korábbi felállást.
Napirenden szerepelt a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása is. Ezt a testület többsége elfogadta, ennek a törvény szerinti felülvizsgálati határideje szintén hat hónap. Schmidt Csaba jó munkát kívánt a bizottságoknak, s emlékeztette a jelenlévőket, hogy egy hét múlva már rendes ülésen tárgyalják a napirenden lévő előterjesztéseket.
A bizottságok összetétele:
Gazdasági és Lakásügyi Bizottság
Elnök: Magyarné Kocsis Andrea
Beltagok: Lukács Zoltán, Pataki Zoltánné, Boda Bánk László
Kültagok: Fekete Miklós, Juhász Péter, Balogh László
Jogi és Közbeszerzési Bizottság
Elnök: Pleier Tamás
Beltagok: Molnár Gábor, Bagó Attila
Kültagok: Schniederné Dr. Uttó Eszter, Sztahon István
Népjóléti Bizottság
Elnök: Turza Károly
Beltagok: Bognár Zoltán, Turainé John Katalin
Kültagok: Dr. Kis József, Herczeg Imre
Oktatási és Kulturális Bizottság
Elnök: Ablonczy Dánielné
Beltagok: Kilián Géza, Salló Győző
Kültagok: Henyecz László, Somogyi Nóra
Pénzügyi Bizottság
Elnök: Dr. Partali László
Beltagok: Pataki Zoltánné, Boda Bánk László
Kültagok: Lévai Ferenc, Hegedűs Mihály
Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság
Elnök: Zsidek Ferenc
Beltagok: Salló Győző, Bagó Attila
Kültagok: Takács Péter, Szabó Miklós
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület