Tatabányai búza a Nemzet Kenyerében
nemzetkenyere1_kicsi.JPG Tatabánya is csatlakozott „A Nemzet Kenyere” programhoz, melynek kezdeményezője Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere. Dr. Kancz Csaba alpolgármester kiemelte, városvezetőként fontosnak tartja, hogy Tatabánya is hozzá tud járulni a közös kenyérhez.

Dr. Kancz Csaba elmondta, Dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere levélben kereste meg a tatabányai önkormányzatot, hogy csatlakozzon „A Nemzet Kenyere” programhoz. Az alpolgármester megköszönte a tatabányai Sikér Kft., Sármány Zoltán és Ifj. Fenyvesi Béla helyi vállalkozók adományát, akik összesen 700 kg búzát ajánlottak fel a nemes célra.
A program keretében a búzát 2011. augusztus 13-án, az Összeöntés Ünnepén fogják megőrölni Mohácson, a Szent Miklós Vízimalomban. A nemzet lisztjéből az augusztus 20-i ünnepségre mintegy 3000 kiscipót, valamint 3-5 kilogrammos nagy kenyereket készítenek, amelyeket adományért cserébe árulnak majd. A befolyt összeget a szervezők a „Nekem nincs ebédem” Pécsi Jótékony Nőegylet javára ajánlották fel.
A sütésen felül megmaradt lisztet a nemzeti összefogás nevében a Böjte Csaba atya által vezetett dévai Szent Ferenc Alapítvány kapja majd.
A pécsi ünnepségen minden búzát küldő szervezet is kap egy kis zsákkal az összekevert lisztből.
A szervezők szándéka, hogy ezentúl minden évben megsüssék a Nemzet Kenyerét, amely a nemzet egységét, az összetartozást és a szolidaritást szimbolizálja.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu