Tatabánya a mi otthonunk
Interjú Schmidt Csabával, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjével

Fiatalos lendülettel érkezik az interjú helyszínére, de megfontoltan, figyelmesen hallgatja, hogy miként képzelem el a beszélgetés menetét. Kávé helyett kólát kér, mint mondja, nem kávézik. Mielőtt az első kérdést feltenném, szót váltunk erről-arról. Megemlítem, hogy kevés szabadideje lehet mostanában. Mosolyog kicsit, aztán megjegyzi, erre a feladatra készült mindig, a gimnázium óta kíséri figyelemmel a helyi és országos ügyeket. Ezért neki nem teher, sem az önkormányzati, sem az országgyűlési munka. Inkább örül annak, hogy mindkét területen hasznossá teheti magát.
interju

 

- Így akkor igazán nem kérdés, miért vállalta el a felkérést, hogy a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje legyen?

- Nézze, ez a felkérés nagy megtiszteltetés. Attól a közösségtől érkezett, amelynek magam is tagja vagyok, így értékrendje megegyezik az enyémmel. Azért a városért kívánok tenni továbbra is, ahol születtem, iskolába jártam, ahová visszatértem egyetemi tanulmányaim után. Nemhogy ezer szállal kötődöm Tatabányához, az itt élő emberekhez, hanem egész egyszerűen tatabányai vagyok.

- Bencsik János húsz évig állt a város élén, ez nem kis kihívást jelenthet utódjának.

- Minden itt élő ember számára nyilvánvaló, hogy milyen sikereket ért el a város Bencsik János polgármesteri szolgálata alatt. Az elmúlt évtizedek eredményei magukért beszélnek. Ezért húsz tatabányai köztiszteletben álló személlyel, díszpolgárokkal, Ezüst Turul díjasokkal együtt, azt javasoltam a közgyűlésnek, hogy az idén Bencsik János kapja meg Tatabánya díszpolgári címét.  Az elért célok megőrzése, továbbfejlesztése és az új lehetőségek keresése, megvalósítása lehet a következő évek városépítésének iránya.

- Ehhez igazította polgármesteri programját?

- Elsődleges szempont mindig az itt élő emberek véleménye. Fontos, hogy ők magukénak érezzék az elkövetkező évek terveit. Ezért már tavaly több ezer tatabányait megkérdeztünk, hogy mit látnak környezetükben, mit tartanak megvalósítandó feladatnak. A válaszok kiértékelése után volt iránytűnk a program kialakításához. Öt egységes fejezetben foglaltuk össze a szükséges lépéseket. „Ha munka van, minden van” című fejezet az új munkahelyek létrehozásával foglalkozik, enélkül nehezen képzelhető el a jövő, tehát kiemelt kérdés. Ehhez támogatnunk kell a helyi kis- és középvállalkozásokat az új munkahelyek teremtésében, de tovább kell növelnünk az ipari park versenyképességét is, hogy újabb nemzetközi vállalatok letelepítésével segítsük elő a foglalkoztatás növekedését. Az „Egészséges Városért” cím alatt azokat az intézkedéseket írtuk le, amelyek meghozatalával hozzájárulhatunk, a kisgyermekektől a nagyszülőkig, minden korosztály egészségnek megőrzéséhez. Erre példaként említhetem az idei ingyenes HPV elleni védőoltást az ifjú hölgyek körében. Beruházásként az új kórházi pavilon megépítésére fókuszálunk. A  „Családbarát Városért” gondolat nagyon aktuális és sok mindent takar. A családbarát munkahelyek kialakításának támogatását, a természet- és környezet védelmét, a stabil közbiztonság megteremtését, közösségi tereink átalakítását, játszóterek építését és színvonalas kulturális rendezvények megvalósítását.  Az „Energiatakarékos Otthonokért Program” keretében minden tatabányai családnak segítséget nyújtunk a rezsiszámlák csökkentéséhez., függetlenül attól, hogy panelépületben vagy családi házban élnek. A program sikere érdekében ki kell használnunk, hogy az új kormány kiemelt feladatának tekinti az épületek energiaigényének csökkentését. Egyébként Tatabányán a közelmúltban már elindítottuk a fűtéskorszerűsítési programot, ez komoly takarékoskodási lehetőséget kínál mindenkinek, úgyhogy érdemes tájékozódni ez ügyben. A „Tatabánya Hazavár Program” mindazokhoz a jól képzett fiatalokhoz szól, akiket - legyenek szakmunkások, mérnökök, pedagógusok, vagy bármilyen szakma képviselői, - tanulmányaik után visszavárunk Tatabányára, hogy tudásukkal, munkabírásukkal itthon találják meg számításukat. A programról indított városi konzultációk során még mindenki elmondhatja a véleményét, javaslataival hozzájárulhat annak sikeres megvalósításához.

- Összeegyeztethető a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség?

- Parlamenti munkámban is Tatabánya az első. A képviselőséget azért vállaltam, hogy a város, az itt élő polgárok érdekei még határozottabban jelenjenek meg az Országgyűlésben. Ha egy polgármester parlamenti képviselő is, az inkább előny, mint hátrány. Segíti a kormánnyal való szoros együttműködést.

- Tatabányának miben lesz szüksége a kormány segítségére?

- A város infrastruktúrájának fejlesztésében. Önerőből nem tudjuk megépíteni az új kórházi pavilont, a vasútállomás átépítése sem sikerülhet központi segítség nélkül. A Dózsa György úti közúti felüljáró rekonstrukciójához és a vasútállomás gyalogos felüljárójának Dózsakertig való meghosszabbításához nélkülözhetetlen a kormányzati támogatás. Ezekhez a fejlesztésekhez olyan szövetségesünk lesz, mint a kormány egyik tagja, Bencsik János államtitkár.

- Ha megválasztják polgármesternek, kikkel kíván itt helyben együttműködni?

- Senkit sem fogok megakadályozni abban, hogy a városért dolgozzon. Tatabánya sikerének egyik kulcsa éppen az, hogy az itt élők mindig összefogtak a nehéz helyzetekben.  Ez más településekre talán nem annyira jellemző. Én ennek az összetartó erőnek a gyökereit a bányászmúltban, a város hagyományaiban látom, hiszen a föld alatti nehéz munkában félre kellett tenni az ellentéteket. Ezzel együtt azok nem számíthatnak sem az én, sem a közösség szolidaritására, akik munka nélkül vesznek fel nagy fizetéseket a városi cégekben, hivatalokban, vagy politikai megrendelésre 40 százalékos távhő-áremeléssel riogatják a tatabányaiakat, ahelyett hogy a munkájukat végezve, védenék a távhőfogyasztók érdekeit.

- Tatabányán mit tart a legsürgetőbb feladatnak?

- Mindenképpen a munkahelyteremtést. Nem véletlenül ez programunk első pontja. Emlékeztetem ennek címére: „Ha munka van, minden van”.  Mielőtt az MSZP vezette kormány tönkretette volna a magyar gazdaságot, Tatabányán 5 százalék körüli volt a munkanélküliség, ez a szám a tavalyi évben 12 százalékra nőtt. Komoly helyi erőfeszítésekkel: közmunka programmal, az ipari parkba új üzem letelepítésével, foglalkoztatási paktummal ezt a számot 9 százalék közelébe tudtuk csökkenteni. De elégedettek akkor lehetünk majd, ha újra elérjük azt a szintet, ami korábban jellemző volt a városunkra. Hétköznapi nyelven ez azt jelenti, hogy aki dolgozni akar, az találjon magának munkát.

- Ha három területet kellene megneveznie, ahol azonnali intézkedést lát szükségesnek, melyek lennének ezek?

- Ez kényes kérdés, de nem árulok zsákbamacskát. Már csak azért sem, mert közösségi ügyekről és közpénzekről van szó mindhárom esetben. Rendet kell tenni a városi televízió gazdálkodásában, mert a szocialisták által kinevezett ügyvezető több mint tíz millió forintos adósságot halmozott fel a cégnél. A társaság napról-napra többet költ, mint amennyi bevétele van, át kell világítani, hogy törvényesen gazdálkodtak-e. Azonnali hatállyal felül kell vizsgálni a város összes ügyvédi megbízását, mivel az ügyvédi társulás által megbízott ügyvédek folyamatosan veszítik el a pereket, s ezek több tíz milliós veszteséget okoznak a városnak, vagy az önkormányzati tulajdonú cégeknek. Harmadikként a kistérségi háziorvosok egyesületének szakmai irányításával át kell szerveznünk az ügyeleti ellátást, hogy az jobban szolgálja a betegek érdekeit. Ezek azok az intézkedések, melyeket már hónapokkal, akár évekkel ezelőtt meg kellett volna lépnünk, de eddig ezt a szocialista közgyűlési többség megakadályozta, hol személyes-, hol pártérdekek miatt.

- A választópolgárok számára mi a helyi választás tétje?

- Az egyik mindenképpen az, hogy szakítani tudjunk a korábbi évek gyakorlatával, ahol az egyértelmű, a köz javát szolgáló döntések is csak kemény politikai alkuk részeként születhettek meg. Például az iskola felújításoknál nem az épület műszaki állapota, hanem inkább az számított, hogy melyik képviselő körzetében van az iskola, és melyik pártnak tagja az igazgató. A kedves olvasó nem téved nagyot, ha ebben az esetben is a szocialistákra gondol. Tehát ezt az eljárási módot lezárjuk, és helyette a városban élőkkel folytatott konzultációk alapján, illetve a szakmai szervezetekkel egyeztetve hozzuk meg a döntéseket. Az októberi választás másik tétje, hogy tudunk-e csatlakozni a Nemzeti Együttműködés Programjához. Felülünk-e arra a vonatra, ami kivezeti a magyar gazdaságot abból a kilátástalan helyzetből, melybe a nyolc éves szocialista kormányzás taszított bennünket. Ha élni tudunk ezzel a lehetőséggel, akkor Tatabánya ismét egyik motorja lehet az ország gazdasági gyarapodásának.   

- Milyen kampányra számít?

- Személy szerint rövid kampányra készülök. A város jövőjéről szeretnék egyeztetni a tatabányaiakkal. Sajnos, már most látszik, hogy mások nem erre készülnek. A szocialistáknak semmi sem lesz drága. Sem pénzben, amit majd hirdetésekre, reklámokra költenek el, sem hangulatkeltésben, ígérgetésben. Arra kell számítanunk, hogy minden, a város közössége által elért eredményt kétségbe fognak vonni, és ezért bárkivel szövetséget kötnek. Én önkormányzati, alpolgármesteri munkám tapasztalatai alapján, és itt élő polgárként bízom a tatabányaiak józan ítélőképességében.

- Ahogy említette, hamarosan elkezdődnek a programjáról a városi konzultációk. Melyek azok a legfontosabb gondolatok, amelyekkel idevárja az embereket.

- Ha most itt körbenézünk, kipillantunk az utcára, láthatja, hogy milyen különbözőek vagyunk, de egyben biztosan közösek, elmondhatjuk, hogy Tatabánya a mi otthonunk. Ebből következik, hogy mint egy családban, a városban is együtt, az itt élő emberek közös munkájával kell tovább építenünk közös jövőnket. Én hiszek abban, hogy ezt mindannyian felismerjük és teszünk ennek érdekében.

B. Marjos Etelka
Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu