Tapintható festmények Kertvárosban
A megyeszékhely Esélyegyenlőség Napja programsorozatához kapcsolódott a kertvárosi Bányász Művelődési Otthon is. Romanek Inka festőművész kiállítását Bereznai Csaba alpolgármester nyitotta meg a művelődési házban.
Bereznai Csaba a kiállítás kapcsán úgy fogalmazott, mindannyian különlegesek vagyunk, mindenki ügyes valamilyen területen, és ezt kell egymásban felfedezni. Hozzátette, igaz, hogy szükség van a járdák akadálymentesítésére, ezt azonban a fejekben és a lelkekben is el kellene végezni.
tap_kiall_kicsi.JPG

Pákai Ernő, a művelődési ház vezetője elmondta, nagy megtiszteltetés számukra, hogy csatlakozhattak az Esélyegyenlőség Napja programjaihoz, és házigazdái lehettek a tapintható festmények kiállításának.
A megnyitón bemutatkozott maga a kiállító művész, Romanek Inka is, aki legfőbb inspirációjáról, lányáról mesélt a jelenlévőknek. A programot Takácsné Csente Julianna verse és zongoraszó is színesítette.
A program mellett párhuzamosan a „Kéz a vállon” Látássérültek Baráti Körének sötétkamra bemutatója, valamint Dr. Kócza Júlia, az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyei referensének ingyenes jogsegély szolgálata is várta az érdeklődőket.
A kiállítás 2011. június 5-ig tekinthető meg az intézményben, a nyitvatartási idő szerint.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu