| Mindent átpolitizálna az MSZP A tavaszi országgyűlési választási kampányban Lukács Zoltánékat számos alkalommal marasztalta el a helyi, a területi választási bizottság és a bíróság, s kötelezte őket törvénysértő magatartásuk megszüntetésére. Az önkormányzat augusztus elején összehívott közgyűlésén megpróbáltak elégtételt venni, a város jegyzőjének előterjesztését nem fogadták el, „pártdelegáltat” akartak ültetni a választási bizottság független tagjainak helyére. |
![]() |
Az új kormány – ígéretéhez híven – nemcsak a parlamenti képviselők számát csökkentette közel felére, hanem önkormányzati szinten is jóval kevesebb képviselővel kell számolnunk októbertől. Tatabányán az eddigi 27 városatya helyett 17 fős lesz a testület, a mostani 16 körzetből 12-t alakítottak ki, a pártlistákon pedig már nem 11, hanem csak 5 jelölt kerülhet az önkormányzatba. Már ez a döntés sem tetszett az MSZP-nek, Lukács Zoltán ágált is ellene blogjában. Lelke rajta! Valószínűleg azért Tatabányán is jóval többen értenek egyet e téren is a kormányzattal, hogy bőven elég a 17 képviselő Tatabányán.
Az így megváltozott szavazókörök, választókörzetek miatt újra kellett szervezni a szavazatszámláló bizottságokat és a tatabányai választási bizottságot. A jogszabály szerint ezen testületeknek három tagját az önkormányzat választja meg a választási iroda vezetője, azaz a jegyző javaslata alapján, s ezt egészítik ki a pártok, jelölőszervezetek által delegált emberekkel. A rendszerváltás óta rendben működött ez a gyakorlat, dr. Bene Magdolna javaslatait mindig vita nélkül fogadta el a város közgyűlése. Azonban most az MSZP-frakció az önkormányzat ülésén megtámadta a jegyző előterjesztését, módosító indítványukkal kísérletet tettek arra, hogy a helyi választási bizottság független testületét átpolitizálják.
Lukács Zoltán kifogásolta, hogy miért nem egyeztetett a jegyző a kérdésben a pártokkal. Kiderült, hogy ilyen egyeztetésre az elmúlt húsz évben még sosem került sor, hiszen a törvényalkotók szándéka épp az volt, hogy e téren korlátozzák a pártok befolyását. Dr. Bene Magdolna válaszában ismertette, hogy azokat a jelölteket javasolta a választási bizottságokba, akik a tavaszi országgyűlési választások során is dolgoztak.
Lévai Ferenc szocialista alpolgármester felszólalásában elmondta, hogy az MSZP tudni véli a helyi választási bizottság jelöltjeinek politikai beállítódását, s ők szeretnének „baloldali értékrendű” tagot választani dr. Antalóczy Alfréd személyében.
Érdekes kérdés lehetne az is, hogy az MSZP milyen módszerekkel állapítja meg a tatabányai emberek politikai irányultságát, de maradjunk inkább a tényeknél: épp az MSZP által javasolt személyről mondható el, hogy a szocialisták delegálták őt az önkormányzat gazdasági bizottságába. Ezt később Lukács Zoltán is elismerte Antalóczy Alfrédről: „nem tagja a Magyar Szocialista Pártnak, viszont ténylegesen elmondhatjuk róla, hogy bal oldali kötődései, bal oldali pártszimpátiái vannak.”
Az előterjesztő, dr. Bene Magdolna zárszavában továbbra is kiállt a választási bizottság tagjainak függetlensége, s az általuk mindenkor tisztességgel elvégzett munka mellett: „Ezeket az embereket meg kell tisztelni és nem hírbe hozni, akár testületi ülésen, akár más fórumon. Én megköszönöm mindig azoknak, akik a mai politikai helyzetben részt vállalnak ilyen munkában. Az eddigi munkájukat is és a következőben megválasztottaknak is köszönöm a munkát!”
A szocialista módosító javaslat végül is nem nyerte el a közgyűlés többségének támogatását, ezért viszont az MSZP-s képviselők nem szavazták meg a jegyzőasszony eredeti előterjesztését, így meghiúsították, hogy a város dönthessen a saját választási bizottságának összetételéről. Ugyanis, ha a törvényben meghatározott határidőig nem születik meg a döntés helyi szinten, akkor a területi (megyei) választási bizottság köteles eljárni az ügyben.
BME
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület
