| Tatabánya közgyűlése idén is megszavazta a HPV elleni védőoltás-sorozat támogatását, így a megyeszékhelyen élő összes 13 éves kislány ingyenesen juthat hozzá a vakcinához. Az érintett szülők tájékoztató előadáson vehettek részt a Városházán. Schmidt Csaba polgármester kiemelte, az önkormányzat továbbra is elkötelezett az oltás támogatása mellett. Hozzátette, fontos, hogy minél többet megtudjanak az érintettek mind a betegségről, mind a mostani lehetőségről, így megfelelő ismeretek birtokában dönthetnek. |
Bereznai Csaba alpolgármester együttműködést kért a szülők részéről is, hogy a példaértékű összefogás hatékony legyen. Az oltással egyfajta „biztonsági öv” van a szülők kezében, nem biztos, hogy lesz baleset, de ha bekövetkezik, az megvéd – hangsúlyozta az alpolgármester.
A fórum első előadását Dr. Dombi Péter, az onkológia és hematológia osztályvezető főorvosa tartotta, aki az elsődleges és másodlagos megelőzés fontosságáról és lehetőségeiről beszélt. A főorvos elmondta, családmodellben kell gondolkodni, tehát a lányok védelme mellett az édesanyáknak saját magukkal is törődniük kell.
Ezután Dr. Molnár Mihály szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvos a védőoltás hatékonyságáról tartott előadást. Mint mondta, a GSK Kft. által előállított oltóanyag a HPV két leggyakrabban előforduló törzse ellen véd, ugyanakkor keresztvédettséget biztosít a többi törzzsel szemben is. Hozzátette, a fertőzés veszélye sajnos az ember élete végéig fennáll, és sokszor évekig tünetmentes marad a vírus hordozója.
A tájékoztatón részt vevő szülők több kérdést is feltettek az oltással kapcsolatban, melyekre a két előadó főorvos válaszolt, majd a legfontosabb technikai információkat Harsányiné dr. Patkó Enikő ismertette. Mivel a kérelmek benyújtási határideje 2011. május 16-a, a lányok beoltása várhatóan május 30-án indul majd.
A fórumon szó esett többek között arról is, hogy az oltóanyagot kilenc éve használják, a hatását pedig 50 évre becsülik, de az oltás után is érdemes rendszeresen szűrővizsgálatokra járni.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület