Szamaritánus segítség a rászorulóknak
adomany Két tonna élelmiszert osztottak ki Kertvárosban

Hosszú, kígyózó sorok álltak a Vitális úti családsegítő ajtaja előtt. A szociális szolgálat munkatársai a Szamaritánus Alapítvány és a helyi önkormányzati képviselők jóvoltából tartós élelmiszer csomagokat oszthattak szét az itt élő, jelentős számú rászorulónak. Sajnálatos érdekesség, hogy a sorban állók között a kisnyugdíjasok, a nagycsaládosok, de a fiatal egyedülállók is megjelentek. A jelek tehát arra mutatnak, hogy valamennyi réteg tagjai rászorulnak a segítségre.

A hűvös szelet feledtették az őszi nap sugarai Kertvárosban. A lakótelepen persze nem csak a kellemes, őszi időjárás adott némi okot a derültségre, hanem az a kezdeményezés is, amelynek következtében több, mint két tonna élelmiszert osztottak szét az itt élő rászorultak között. Noha a szemközti épületben az egykori kocsma helyén most pizzéria működik, a forgalom nem túlzottan nagy. Többnyire szegények élnek errefelé, ez tagadhatatlan.

„Amikor megjön a fizum, olykor-olykor beugrunk egy pizzára, de általában nincs erre keret” – mondja egy fiatal hölgy, aki büszkeségből nem áll be a családsegítő előtt kunkorodó sorba, pedig – mint mondja – náluk sincs kolbászból a kerítés.

A Szamaritánus Alapítvány révén több, mint 150 rászoruló család, kisnyugdíjas, gyermekét egyedül nevelő szülő juthatott egy kis segítséghez, az Európai Uniós segélyprogram keretében. A rászorulók egy-egy csomag lisztet, tésztát, konzerveket, sőt vaníliás karikát tartalmazó csomagot vehettek át.

„Németh Attila, a Szamaritánus Alapítvány vezetője keresett meg azzal, hogy vállalnám-e egy ilyen jótékonysági akció megszervezését a körzetemben” – mondta el kérdésünkre Pataki Zoltánné, a lakótelep önkormányzati képviselője, aki hozzátette: „Természetesen rögtön igent mondtam, hiszen egy képviselőnek minden alkalmat meg kell ragadnia, mellyel egy pici segítséget is nyújthat az itt élő emberek számára. A szervezésben és lebonyolításban nagy segítségemre voltak a Kertvárosi Családsegítő munkatársai, a Tatabányai Nagycsaládosok Egyesületének vezetője, Terényi Tiborné és Magyarné Kocsis Andrea képviselő társam. Köszönöm Nekik a segítségüket és munkájukat” – mondta az igen segítőkész Patakiné.

„Rendszeresen igyekszünk segíteni a rászorulókon. Minden évben igen sok családot és egyedülállót, akár kisnyugdíjast, akár gyermekét nevelő szülőt próbálunk segíteni. Most, hogy a válság miatt nőtt a munkanélküliség, kifejezetten jól jött a képviselő hölgyek segítsége” – mondta el Németh Attila.

„Mozgássérült, kisnyugdíjas vagyok, és hatalmas segítséget nyújt nekem ez a tartós élelmiszercsomag, mert mire a rezsi költséget kifizetem a kevéske nyugdíjból, alig marad pénzem a megélhetésre. Ezeket a tartós élelmiszereket tudom tárolni és folyamatosan fel tudom használni” – közölte Kürthy Márta rokkantnyugdíjas.

Közben a ház előtt fogynak az emberek, aki megkapta a segítséget, igyekszik haza, hiszen az őszi napfény ellenére hűvösödik, nem mellékesen pedig sokan úgy gondolják: mihamarabb fel is használnak valamit a megkapott csomagból.

„Nagyon örültünk ennek a lehetőségnek, hiszen a megélhetési gondjainkban jelent segítséget ez az adomány. Négy gyermeket nevelünk, nagyon nehéz a helyzetünk, minden kis segítség jól jön a családnak” – mondta el egy nagycsaládos apuka, aki az átvett ajándékkal kezében öles léptekkel igyekezett haza. Gyermekei imádják a kakaós palacsintát. Régóta nem volt lehetőségük enni, most azonban úgy jöttek ide, hogy a serpenyőt már előkészítették a tűzhelyen...

mj

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu