Schmidt Csaba 200 ezer forinttal segít

Idén második alkalommal rendezett jótékonysági bált a máltai típusú játszótér fenntartói. A Máltai Szeretetszolgálat tatabányai csoportja a közelmúltban ünnepelhette meg a gyermekek százainak programot és kikapcsolódást adó tér tizedik születésnapját. A játszóteret vezető Topa Katalin akkor kifejtette: hamarosan bővítenék a kültéri játszóeszközöket, hogy a kamaszok is egyre nagyobb számban élvezhessék a kikapcsolódási lehetőségeket. A második bálon több, mint hatvanan vettek részt. Schmidt Csaba polgármester – ahogyan az első alkalommal, úgy most is – jelentős adománnyal, ezúttal 200 ezer forinttal segítette a kezdeményezést.

„Örömteli volt számunkra, hogy ezúttal is sokan érkeztek a bálra, hiszen így ismét összegyűlt néhány forint a céljainkra” – összegzett Topa Katalin, aki elmondta: a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája fő támogatóként most is ingyenesen bocsátotta rendelkezésre az épület auláját. „Az adományozók sorának élére ismét Schmidt Csaba polgármester úr állt, hiszen a tavaszi bál után most 200 ezer forintot adott át a játszóeszközök fejlesztésére. A kamaszok mozgására alkalmas játékokat csaknem félmillió forintból kellene megvásárolnunk.”

A máltai játszótér munkatársai a közelmúltbeli születésnap, valamint a hétvégi bál után sem pihennek meg: a Karácsony előtti időszakban közös fadíszítést szerveznek, amelyen jelen lesz majd Turza Károly, a Bánhidai lakótelep önkormányzati képviselője is.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu