Pünkösd Alsógallán
| Az Alsógallai Baráti Egyesület hagyományos Pünkösdi Rendezvényére várták az érdeklődőket Alsógallán. A résztvevők a József Attila Művelődési Ház előtt gyülekeztek. A ház előtt álló májusfa kidöntését követően a népviseletbe öltözött nemzetiségi csoportok a Táncsics Mihály úton vonultak az Alsógallai Sportpályáig. Útközben harsány vidám zenével, énekléssel és tánccal szórakoztatták az összesereglett nézőket, érdeklődőket. A sportpályán felállított rendezvénysátorban dr. Kancz Csaba alpolgármester és Frank György, az Alsógallai Baráti Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket. A magyar és német nyelvű konferálást követően a helyi óvoda csoportja lépett fel elsőként. A Német Nemzetiségi ÁMK Széchenyi István Általános Iskolájának tanulói, majd az alsógallai és felsőgallai nemzetiségi csoportok mellett a Tolnai Német Nemzetiségi Dalkör és a Pusztavámi Német Nemzetiségi Dalkör és Tánccsoport is a színpadra lépett. Eközben a legkisebbek körhintázhattak, a felnőttek pedig hideg italokkal hűsíthették magukat. A programokat hagyományos Pünkösdi Bál zárta. Az éjszakába nyúló mulatságon a jó hangulatról a dunaszentmiklósi Schwäbische Freunde zenekar gondoskodott. |
Kommenteléshez be kell jelentkezni!
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület
Egyetért Ön azzal, hogy az új képviselőtestület jelentősen csökkentette az önkormányzati bizottságok és azok tagjainak számát?
www.egyutttatabanyaert.hu