| Ötszázmillió forint önrésszel, 4 milliárd 235 millió forint uniós támogatással megépülhet az új pavilon a Szent Borbála Megyei Kórház tatabányai telephelyén – mondta el dr. Völner Pál, a megyei közgyűlés elnökétől. Az épületre nagy szükség van a megyeszékhelyen, hiszen a megye és a kórház vezetőinek régóta dédelgetett álma, hogy a korszerű betegellátás érdekében központosítsák a négy telephelyre szétszóródott intézményt. A szocialista képviselők igyekezetek a saját számlájukra írni a beruházás sikerét, noha sem a pályázat előkészítésében, sem a pályázat elbírálásában nem vettek részt. |
Schvarcz Tibor, Tatabánya 2006-ban választott parlamenti képviselője évek óta e beruházással kampányolt, sőt négy éve és 2009-ben azt is kiemelte: hamarosan (!) üzembe helyezik Tatabányán az MR-készüléket, ami a nagyobb kórházak közül csak városunkban nem áll a betegek rendelkezésére. Nos, az MR-készülék négy év alatt sem érkezett meg a városba. Most azonban a pavilon beruházással együtt a megyei önkormányzat 500 milliós önrészének is köszönhetően végre korszerű diagnosztika kerül a városba, melynek részeként az MR-készüléket is beépítik.
Csaknem ötmilliárdos fejlesztésben épülhet meg Tatabányán az a pavilon, amelynek az tervezését a 2006-ban felállt fideszes megyei önkormányzat kezdte el. A szocialista kormányok az elmúlt nyolc évben nem álltak az egyébként rendkívül szükséges építkezés mellé, pár hete érkezett azonban a hír, hogy a megye sikerrel pályázott európai uniós forrásokra, így az önkormányzat 500 milliós önrészével megkezdődhet a beruházás. Dr. Schvarcz Tibor, MSZP-s képviselő, aki 2010-ig Tatabánya érdekeit volt hivatott képviselni a Parlamentben, a kormányváltás előtti napokban örömmel újságolta a beruházás tényét, mihez vajmi kevés köze volt a mellesleg a Szent Borbála Kórház orvosaként praktizáló szakembernek.
– Schvarcz úr már több kampányában is megígérte, hogy a Szent Borbála Kórház új pavilont kap. Veres János akkori pénzügyminiszterrel együtt 2006-ban ezt még azzal is megfejelték, hogy hamarosan egy MR-készüléket is biztosít a kormányzat a tatabányai és megyebeli betegek magasabb szintű ellátása érdekében. De mit is kaptak ebből a tatabányaiak? – tette fel a költői kérdést a közelmúltban Bereznai Csaba, fideszes politikus. – Négy évig hová rejtették el az MSZP-s ígérgetők az új kórházi pavilont? 2006 óta hány betegnél segített diagnosztizálni a problémát a tatabányai MR-készülék? A választ sajnos jól ismerjük: a szocialista ígérgetésből semmi nem valósult meg!
Schvarcz doktor 2009-ben is tartott sajtótájékoztatót a kórházban, ahol az újságíróknak maga mutatta meg, hol épül fel hamarosan (!) az MR-készülékkel felszerelt labor.
Most azonban úgy tűnik, az új pavilon megépülhet, hiszen a megyei önkormányzat 500 milliós önrésze biztosította, hogy a több, mint 4,2 milliárd forintos uniós támogatásból, összesen csaknem ötmilliárdos költséggel elkezdődhessen a beruházás.
„Hamarosan megköthetjük a szerződést, ami alapján az idei év őszén elkezdődhetnek az építési munkálatok” – mondta el lapunk kérdésére dr. Kovács József, főigazgató, majd hozzátette: „A várhatóan 2012-re befejeződő munkálatok után kórházunk új, központi tömbjében csaknem háromszázhatvanra növekedhet az ágyak száma. A kórház szakmai struktúrája jelentős mértékben fejlődhet, hiszen a központi műtő mellett korszerű diagnosztikát, betegirányítási rendszert tudunk kialakítani és a műszerek, valamint az informatika terén is érezhető fejlődés várható. Az építkezés alatt természetesen biztosítanunk kell a folyamatos betegellátást, ami nem lesz könnyű. Mégis azt kell mondani, amennyiben a tervezés folyamán felkészülünk erre, el tudjuk kerülni a betegeink számára kellemetlennek tűnő eseményeket. A támogatási szerződés aláírását követően két éven belül elkészül az új pavilon, amit így terveink szerint 2010 végén adhatnak át.”
A megyei önkormányzat az elmúlt négy évben jelentős erőfeszítéseket tett a kórházi pavilon megépítéséért. A testület elnöke, dr. Völner Pál lapunk kérdésére elmondta: a megyei önkormányzat hosszú évek óta pályázott az új pavilon megépítésére. „Az önkormányzat biztosította az ötszázmillió forintos önrészt, amelyhez a sikeres TIOP pályázat most hozzárendelte a 4 milliárd 235 millió forintos támogatást, amelynek köszönhetően hamarosan elkezdődhet a beruházás – fogalmazott dr. Völner Pál. „Van egy további jó hírem: a napokban születik döntés egy másik pályázatunkról. A ’80-as években épült pavilon energiatakarékossági beruházására pályáztunk mintegy 800 millió forint értékben. Az önkormányzat már döntött a 300 millió forintos önrész biztosításáról, így megfelelő elbírálás esetén a megye és Tatabánya betegeinek ellátását két éven belül egy 21. századi, modern létesítmény szolgálhatja.”
mj
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület