Országos oktatási roadshow Tatabányán
suliborze_scs.jpg A Sulibörze című országos roadshow kiállítói elsőként Tatabányán mutatkoztak be a diákoknak, az intézményvezetőknek és a fenntartóknak. Schmidt Csaba polgármester elmondta, az európai színvonalú, versenyképes oktatás megteremtése a cél, amelyhez szükség van a modern eszközök használatára.

A polgármester azt javasolta a börze kiállítóinak, hogy elsősorban a diákokkal foglalkozzanak, érjék el, hogy minél több tanuló forduljon meg a standjuknál. Hozzátette, a fiatalok visszajelzése az igazán fontos, hiszen megmutatja, melyik eszköz váltja ki a legnagyobb érdeklődést a körükben.
Nagy Róbert, a Suli Csoport Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a Sulibörze keretében olyan fontos bázisokat kívánnak meglátogatni, ahol közügy az oktatás, és a terület színvonalának emelése.
Lazovicsné Varga Marianna, a Közép-Dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet igazgatója házigazdaként köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta, az intézet fontosnak tartja a kiállításon megjelenő szemléltető eszközök népszerűsítését.
Több mint 20 kiállító termékét tekinthették meg az érdeklődők a Vértes Centerben, többek között digitális táblákat, digitális tananyagokat, tankönyveket és fejlesztő játékokat.
A kezdeményezéshez csatlakozott Sági Szilárd gasztronómiában jártas médiaszemélyiség is, aki „A főzés kémiája” című előadásával igyekezett közelebb hozni a fiatalokhoz a tantárgyat.
További információ található a www.suliborze.hu weboldalon.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu