Nyugdíjas konferencia a KPVDSZ-ben
A KPVDSZ Művelődési Ház kilencedik alkalommal adott otthont a tatabányai nyugdíjas klubvezetők konferenciájának. Schmidt Csaba polgármester és Bereznai Csaba alpolgármester egyaránt a közösségek fontos szerepét emelték ki a rendezvény kapcsán.

Kovácsné Hetényi Mária, a művelődési ház igazgatója a parlamenti látogatás kapcsán egy-egy emléklapot adott át a klubok vezetőinek.
Lukács Lászlóné, az Őszirózsa Vöröskeresztes Klub vezetője a nyugdíjasok önkéntes tevékenységéről számolt be az Önkéntesség Évéhez kapcsolódóan.
Crespo Rodrigo, a Jászai Mari Színház igazgatója ismertette a nyugdíjasoknak indított bérlet-sorozat lehetőségeit, de a várható darabokat is bemutatta.
Erdész Gyuláné felhívta a megjelentek figyelmét arra, hogy 2011. októberében vetélkedőt szerveznek a nyugdíjas klubok részére. Az ötfős csapatoknak Tatabánya történetéből kell majd felkészülniük.
A konferencián mind a 27 városi nyugdíjas klub részt vett, így összesen 3200 klubtagot képviseltek.
A Micimackó Óvoda és a Pedagógus Nyugdíjas Klub kórusa egy-egy énekes műsorral köszöntötte a megjelenteket.
Az eseményen részt vett dr. Bene Magdolna címzetes főjegyző, valamint Pleier Tamás és Turza Károly, az önkormányzat képviselői.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu