Közel ötvenötmillió forintból újítják fel a nyári hónapokban a különböző városrészek járdaszakaszait a megyeszékhelyen. A munkálatok egy része már befejeződött, de Felsőgallán még szeptemberig aszfaltozzák a járdákat – jelentette be Schmidt Csabától.
Az ügyvezető alpolgármester ismertette, hogy Újvárosban a Fő téren több járdaszakasz felújítása elkészült. A munkálatok részeként a közműszerelvényeket is szintbe emelték. Az Esztergomi úton az Álmos és Előd vezér út között kétszáz méter hosszúságban újították fel a járdát és a mellette lévő csapadékvíz elvezetőt. A Mártírok útja 16-17. és 30-32. számú lakótömbök előtt is aszfaltoztak. A Dózsakertben a Réti u. 24. szám mögött forgalomcsillapító küszöböt alakítottak ki a szakemberek.
Schmidt Csaba elmondta: Felsőgallán a tervek szerint szeptember közepéig aszfaltozzák a gyalogos közlekedés útszakaszait. A Füzes, a Nívó, a Csarnok, a Gárdonyi, a Templom és a Szabadkai utcákban javítják ki a rossz állapotú járdákat. A munkálatok többsége érinti a víznyelő akna megépítését is, valamint a környezet zöldfelületeinek rendbetételét. A Csarnok és a Szabadkai utcában két ütemben zajlik a felújítás, míg a Templom utcában a Szent István úttól az Attila útig tartó járdarekonstrukció része a csapadékvíz elvezető korszerűsítése is. Az építők a gyalogosan közlekedők fokozott körültekintését és türelmét kérik az érintett szakaszokon.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület