Névváltozások, sport és oltástámogatás

Városunk legutóbbi közgyűlésén döntés született arról, hogy a képviselőtestület továbbra is támogatja a méhnyakrák elleni oltást, eldőlt, hogy a Tatabányai Televízió jelenlegi stábja folytathatja a műsorkészítést, emellett módosították a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatát is.

A napirendi pontok megtárgyalása előtt a képviselők egy perces néma csenddel emlékeztek Emsberger Gyulára. Ezután Schmidt Csaba polgármester emléklapot adott át Jagicza Istvánnak abból az alkalomból, hogy a közgazdasági szolgálat vezetője Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt Polgári Tagozat elismerésben részesült.
Elsőként az oktatási intézmények racionalizálását tárgyalta a testület. A napirendi pont kapcsán dr. Kancz Csaba alpolgármester hangsúlyozta, nem szűnik meg pedagógus álláshely, csak a túlóraszám csökken. Emellett a Kossuth iskola kereskedelmi- és marketingképzésre vonatkozó kérését is méltányolták a döntéshozók. Schmidt Csaba polgármester a megbeszélésen kiemelte, a város képviselőtestülete az oktatás területén mindig is többet tett, mint ami kötelező volt, mert elkötelezett ezügyben.
A hosszúra nyúlt vita végén a képviselők döntöttek a névváltozásokról is, így a jövőben a Ságvári Endre Óvoda Benedek Elek nevét veszi fel, a Ságvári iskola Óvárosi Általános Iskola néven folytathatja működését, míg a város kollégiumának új névadója Kandó Kálmán lesz.
A közgyűlés a visszajelzések és az eddigi jó tapasztalatok alapján bizalmat szavazott a Tatabányai Televízió jelenlegi stábjának is, akik további négy évig láthatják el feladatukat a városban. Több képviselő is jelezte, hogy a televízió műsorai és megjelenése kapcsán pozitív visszajelzések érkeztek hozzájuk a lakosság részéről.
A város képviselői módosították a közgyűlés szervezeti és működési szabályzatát, elfogadták a város sportkoncepcióját és támogatási rendszerét, valamint egy konzorcium létrehozásáról is döntöttek, melynek eredményeként az országban először Tatabányán valósulhat meg egy újrahasznosítási központ.
A testület kinevezte az új aljegyzőt, az orvosi ügyelet ellátásának megszervezését a résztvevő háziorvosokra bízta, illetve ismét megszavazta a méhnyakrák elleni védőoltás támogatását is. Ennek kapcsán Bereznai Csaba alpolgármester elmondta, idén nemcsak az elsődleges, de a másodlagos prevencióra (a szűrővizsgálati részvételre) is nagyobb hangsúlyt fektetnek.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu