![]() |
Az idei évben Petőné Novák Tünde vehette át a Tatabánya Kultúrájáért díjat Schmidt Csaba polgármestertől a Magyar Kultúra Napján megtartott ünnepségen a Jászai Mari Színház, Népházban. A Kodály Zoltán Általános Iskola pedagógusának neve elválaszthatatlanul összeforrt a néptánccal. Pedagógiai munkája révén a városban sok száz kisiskolás, fiatal és felnőtt ismerkedett meg a néptánccal, a népzenével és a népdallal. |
Schmidt Csaba köszöntőjében többek között a magyar kultúra szerepének fontosságát hangsúlyozta a nemzeti megmaradás történelmi folyamatában. A jelenről szólva elmondta: minden emberben fel kell ébreszteni az igényt kulturális értékek iránt, és lehetőségeket kell teremteni arra, hogy hozzáférhetőek legyenek számukra ezek a javak. A polgármester szerint önmagukban az intézmények nem lennének elegendőek ahhoz, hogy városunkban színvonalas művészeti és kulturális élet legyen. Ehhez kellenek azok az emberek, akik az iskolákban, művelődési házakban szervezik azokat a kulturális programokat, amelyektől többek leszünk és nyitottabbak a világra.
A megjelentek Liszt Ferenc születésének 200 évfordulója alkalmából a városhoz kötődő Dezső Mariann és a dorogi Both Lehel zongoraművészek előadásában hallhatták a zeneszerző szimfonikus költeményét. Ezt a sort folytatta az ifjú tehetség, Laskay Zsuzsa hegedűművész, akitől a 130 éve született Bartók Béla darabját hallhatták a gálaműsor vendégei. A műsorban Bartók-darabokat játszott az Évszakok Kamarazenekar és színpadra lépett a Bányász Öregtáncos Együttes is. A galériában megnyílt a Tatabányáról elszármazott Jurida Károly grafikusművész emlékkiállítása.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület
