A megyeszékhelyen sem támogatják a távhődíjemelést
Az idei évben a világpiaci folyamatok miatt megnövekedtek az energiabeszerzési költségek. A szolgáltatóknál már többször felmerült a lakossági hődíjak megemelése. Schmidt Csaba ügyvezető alpolgármester szerint a gazdasági szempontokat is mérlegelve, megvalósítható a távfűtési-díjak „befagyasztásához” szükséges megegyezés. Schmidt Csaba emlékeztetett arra, hogy a kormány és a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja idén júniusban döntött az energiaárak befagyasztásáról, a parlament pedig megszavazta az ármoratóriumot. A tatabányai távfűtés hőjét termelő erőmű kisebbségi tulajdonosa, az ELMIB Zrt. is tartja magát korábbi álláspontjához, mely szerint a kormányzati ármoratórium ideje alatt nem emeli fel a hődíj árát.
Mindez annak ellenére így van, hogy a tatabányai MSZP önkormányzati képviselője, augusztus 5-én levélben kezdeményezte a Tatabányai Erőmű Kft-nél a hődíj emelését – mondta az ügyvezető alpolgármester, aki hangsúlyozta: az illetékes hivatalok ilyen irányú javaslatai sem léphetnek életbe az ármoratórium alatt. Rámutatott: a hődíj a piaci versenyen túl a helyi politika döntésének kérdése is. Schmidt Csaba ismertette, hogy a Fidesz a fűtést szolgáltató Komtávhő Zrt.-nél – önkormányzati tulajdonú cégről van szó – kezdeményezi a négytagú igazgatóság megszüntetését, és helyettük egy vezetőre bízná az irányítást. – Ez mintegy húszmillió forintos megtakarítást eredményez, amit a fogyasztók távhődíjának támogatására lehet fordítani – tette hozzá.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület