| A rendőrség szerint fémgyűjtés céljából rabolták ki Tatabánya Mésztelep városrészében működő közösségi házat. A fémből készült radiátorok, csövek, csaptelepek és a gázkémény brutális lefűrészelése, valamint a kazán elrablása legalábbis ezt valószínűsíti. Bereznai Csaba alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, hogy épp a közösségi ház további működtetésével kapcsolatos tárgyalásra érkezett, ám ott helyszínelő rendőrökkel és lesújtó látvánnyal találkozott. |
A ház programjait szervező egyesület munkatársa kora reggel az ingatlan ajtaját feltörve, a gyerekek játékait, a bútorokat szétszórva találta. A csaptelepeket a központi fűtés csöveit, a radiátorokat tőből vágták le, de nem kímélték a nemrég vásárolt kazánt és a kéményét sem.
Az alpolgármester szerint megdöbbentő és elkeserítő, hogy néhány tízezer forintnyi haszonszerzés végett sokmilliós kárt okoztak a betörők, tönkretéve az itt lakók egyetlen közösségi színterét, mely egyben a kitörés, a felzárkózás esélyét is jelentette a mésztelepi gyerekeknek.
A közösségi házat az elmúlt három évben a Tatabányai Fiatalok Egyesülete működtette, játszóházat, kézműves foglalkozásokat szervezett a telepen élő gyermekeknek.
Az előző ciklusban Farkas Tamás, a körzet önkormányzati képviselője jelentős mértékben támogatta a kezdeményezést, több millió forintos fejlesztés révén indulhatott meg a közösségépítő, értékközvetítő tevékenység az erőteljesen leromlott környezetben.
A gyermekprogramok mellett egy egyházi gyülekezet és egy postai kifizetőhely is otthonra talált az épületben.
Bereznai Csaba úgy fogalmazott, bíznak abban, hogy a rendőrség megtalálja a tetteseket, illetve abban is, hogy a helyi közösség ezután még nagyobb szerepet vállal a jelentős erőfeszítésekkel megteremtett értékek megőrzésében.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület