| Képviselőjelölteket ajánlhatunk Az új parlament nemcsak az országgyűlési és az önkormányzati képviselők számát csökkentette, de jelentősen lerövidítette a kampányidőszakot is. Az ajánlószelvények összegyűjtésére mindössze két hét áll a jelöltek rendelkezésére. |
A közvélemény-kutatások szerint tavaszi elsöprő győzelme után tovább tartja jelentős előnyét a Fidesz. Az MSZP-t a parlamentben karanténba zárta a kormánypárt és a két másik ellenzéki párt. Úgy tűnik tehát, a szocialisták elmúlt nyolc évnyi kormányzati ámokfutását, s a korrupciós botrányait Tatabányán sem hajlandók megbocsátani a szavazópolgárok. Mindehhez még hozzáadódnak a szocialista párton belüli feszültségek, hiszen Lukács Zoltán nem tudta megújítani csapatát, sőt, vissza kellett rendelnie a közéletből tavaly „nyugdíjba küldött” Takács Pétert, s a búcsúzását szintén többször beharangozó Sántik Lajost. Nem lehetett felhőtlen az öröm Bognár Zoltánnál sem, amikor közölték vele, hogy négyéves munkálkodása után nem indulhat az eddigi körzetében, helyette Újváros másik végébe száműzik. Ezen előzményekkel terhelten bizonyára nem lesz könnyű feladata annak az MSZP-s aktivistának, aki a tatabányai lakásokba kíván bekopogtatni, hogy a minden hitelét elvesztett MSZP számára ajánlószelvényeket kérjen.
Az LMP-nek sem egyszerű a dolga: gyakorlatilag pártszervezet és segítők nélkül kell végigjárni sok ezer lakást a támogatócédulákért. Az ő esélyük azonban egyre nő, hiszen a hiteltelen MSZP-től egyre többen pártolnak át ehhez a friss, tiszta politika erőhöz. Fiatal polgármester-jelöltjük, Nagy Károly a múlt héten mutatta be csapatát, s a postaládákba eljuttatott szórólapok révén mindenki megismerkedhetett a párt tizenkét képviselőjelöltjével is.
A Jobbik jelöltjeiről egyelőre semmit nem tudni, mivel a híradások szerint a radikális párt városi szervezetét – a belső viták, harcok miatt – Budapestről kellett feloszlatni. Ez a kényszerintézkedés bizonyára jelentősen csökkentette az aktivistáik számát és lelkesedését, s pont a kopogtatócédula-gyűjtés előtti napokban.
A Fidesz dinamikus, nagy teherbírású csapattal vág neki az önkormányzati választásnak, egységes, erős, jól szervezett háttérrel: 250 önkéntes segítő jelentkezett az augusztus végi kopogtatásra, s a napokban mindegyikük részt vett egy rövid felkészítésen. Mindenkinél a párt emblémájával ellátott, névre szóló kitűző és megbízólevél lesz.
Schmidt Csaba, a Fidesz polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón ismertette, hogy az aktivisták nem csupán az ajánlószelvényekért keresik fel a tatabányai választópolgárokat, hanem arra kérik őket, hogy véleményezzék négyéves városi programtervezetüket.
A polgármesteri programfüzet összeállításában eddig is sokat segítettek a város lakói. Hiszen az anyag a Fidesz tavaly őszi kérdőíves felmérésén alapul, melynek során sok ezer tatabányai lakos mondta el problémáit, javaslatait a közvetlen lakókörnyezete és a város egészének fejlesztésével kapcsolatban. Emellett Schmidt Csabáék beépítették programtervükbe a különböző közösségek, szakmai csoportok és szakértők véleményét is. Az így összeállított elképzeléseket nem tekintik kőbe vésettnek, a terveket a város polgáraival együtt szeretnék véglegesíteni a következő hetekben.
Jó alkalmat kínál a konzultációra az ajánlószelvény-gyűjtés. A Fidesz aktivisták mindenkinek elviszik majd a párt programtervezetét, mellyel kapcsolatban postán, e-mailen, telefonon vagy személyesen a szervezet Komáromi úti irodájában és a lakossági fórumokon várják a tatabányai polgárok véleményét, ötleteit.
B. Marjos Etelka
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület