Már egy tucat versenyen túl
Tizenkettedik alkalommal szervezte meg a Ságvári Endre Általános Iskola környezetvédelmi versenyét. A döntőt Schmidt Csaba polgármester nyitotta meg, aki hangsúlyozta, sok ismeretre van szükség ahhoz, hogy megtarthassuk a Földet.

Dr. Káfony Andrásné, az iskola vezetője elmondta, idén több mint hatszáz tanuló nevezett a versenyre, és a három levelezős fordulót követően a legjobb 30 csapat került be a döntőbe.
Schmidt Csaba gratulált a jelenlévőknek, hiszen, mint mondta, aki oda eljutott, már győztes. Hozzátette, nemcsak versenyezni jöttek a gyerekek, hanem azért is, hogy együtt megmentsék Földünket.
A megnyitót a házigazda Ságvári iskola műsora színesítette. A szolfézs csoport Gryllus Vilmos dalokat és Kányádi Sándor verseket adott elő.
Ezt követően a négyfős csapatok bevonultak a termekbe, ahol elkezdődött a verseny. Összesen 45 perc állt a rendelkezésükre a feladatlapok kitöltésére, ehhez „segítségként” rostos ivólevet és csokoládét kaptak a gyerekek.
A vetélkedőn a következő eredmények születtek: 3. osztályosok: 1. Ságvári Endre Általános Iskola 2. Bánhidai Szlovák ÁMK 3. Kodály Zoltán Általános Iskola 4. osztályosok: 1. Bánhidai Szlovák ÁMK 2. Ságvári Endre Általános Iskola 3. Kodály Zoltán Általános Iskola 5-6. osztályosok: 1. Váci Mihály Általános Iskola 2. Kodály Zoltán Általános Iskola 3. Szent Margit Általános Iskola.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu