Környezetvédelmi Világnap 2011
A Komárom-Esztergom Megyei Önkéntes Centrum, az Összefogás Tatabányáért Egyesület, valamint Tatabánya önkormányzata szervezésében a napokban lezajlott a Környezetvédelmi Világnap – Önkéntesség Napja – Játékos Sportnap a Jubileum Parkban. A rendezvényt Schmidt Csaba polgármester nyitotta meg.

A megnyitót a 2011-es Kupakgyűjtési Akció eredményhirdetése követte, melyen a díjakat a polgármester mellett Molnár Lászlóné, az AVE Tatabánya Zrt. vezérigazgatója adta át.
A színpadon Tatabánya kulturális csoportjai és szólistái mutatkoztak be. Fellépett többek között a Körösi Csoma Sándor Általános Iskola, a Kodály Zoltán Általános Iskola mazsorett csoportja, a Turul Óvoda, illetve a Szent Margit Általános Iskola. A Tatabányai Nebuló Judo DSE judo bemutatóval szórakoztatta az érdeklődőket.
A sport akadályversenyen közel száz résztvevő volt, akik a táv teljesítése után gyümölcsöt kaptak.
A rendezvényre látogatók az interaktív sátrakban zsetonokért oldhattak meg játékos és komolyabb feladatokat. A jutalomzsetonokat írószerekre, sapkákra, labdákra, festhető kerámiamedálokra, esernyőkre, esőkabátokra, játékszerekre válthatták be. Nagy volt az érdeklődés, majdnem minden ajándéktárgy elfogyott.
A színpadon délután három órakor kezdődtek a koncertek. A Csíz Együttes gyermekműsora nyitotta a programot nagysikerű gyermeknótákkal. Ezután a fiatal The Long Beach együttes koncertje következett, majd zárásként a rutinos Pop 2 Rock Együttes slágereit halhatták az érdeklődők.

A Kupakgyűjtési Akció eredményei a következők:

ÓVODÁK

5. helyezett: Gyermekkert Óvoda Rét utcai telephelye. Jutalma 10.000 Ft-os ajándékutalvány.
4. helyezett: Gyermekkert Óvoda Mésztelepi telephelye. Jutalma 10.000 Ft-os ajándékutalvány.
3. helyezett: Logopédiai Óvoda. Jutalma 20.000 Ft-os ajándékutalvány.
2. helyezett: Kodály Zoltán Óvoda. Jutalma 25.000 Ft-os ajándékutalvány.
1. helyezett: Élménygazdag Alapítványi Óvoda. Jutalma 30.000 Ft-os ajándékutalvány.

A verseny különdíjasa a Tatabányai Szent József Napközi Otthon. Jutalma 20.000 Ft-os ajándékutalvány.

ISKOLÁK

4. helyezett: Váci Mihály Általános Iskola. Jutalma 10.000 Ft-os ajándékutalvány.
3. helyezett: Sárberki Általános Iskola. Jutalma 20.000 Ft-os ajándékutalvány.
2. helyezett: Szent Margit Általános Iskola. Jutalma 25.000 Ft-os ajándékutalvány.
1. helyezett: Éltes Mátyás Általános Iskola és EGYMI. Jutalma 30.000 Ft-os ajándékutalvány.

Az intézmények összesen több mint 1,3 tonna kupakot gyűjtöttek össze.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu