Konferencia az energia-megtakarításról
tarsashaz_dijazottak.jpg Az energia-megtakarítás területén előre kell lépniük a társasházaknak - mondta Schmidt Csaba a Társasházi Háztartás szaklap és a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete tatabányai szakmai konferenciáján. A a társasházai közös képviselők figyelmét a polgármester arra is felhívta, hogy ezen a területen az épületek komplex szigetelése és a fűtésszabályozás hozhat teljes megoldást.

A város vezetője szólt arról is, hogy az idei évben 10 panelpályázat is sikeres lehet,valamint ismertette, hogy ugyan lezárult a 75 százalékos önkormányzati támogatást biztosító városi fűtéskorszerűsítési pályazát első fordulója, de a május végéig tartó második forduló még mindenki számára nyitott.Közölte azt is, hogy tavalyi program eredményes volt,így az idén is folytatódik. Schmidt Csaba THT Energiatakarékossági Díjat adott át a Köztársasági út 35-36-37-38 számú épület közös képvsielőjének, ahol közel 65 százalékos volt a hődíj megtakarítás a korszerűsítést követően. Ugyancsak díjat kapott a Gál lakótelep 523-524. számú háza (39 százalék) és a Ságvári út 3. számú ház (40 százalék). Ezután a lakóközösségek számára lehetséges energiatakarékos pénzügyi és technológiai megoldásokról hallgattak meg előadásokat a tanácskozáson megjelentek.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu