| A rákellenes világnaphoz kapcsolódva „Egységes szemlélettel a betegségek hatékony megelőzéséért” címmel rendeztek konferenciát a Szent Borbála Kórházban. A tanácskozáson többek között szó esett a civil szervezetek munkájáról és az összefogás fontosságáról is. |
Bereznai Csaba örömmel nyugtázta, hogy a megye több egészségügyi intézményéből érkeztek szakemberek a konferenciára, és mellettük a civil szervezetek is képviseltették magukat az eseményen. A tatabányai alpolgármester elmondta, ez azért fontos, mert a hatékony feladatmegoldás záloga az egészségügyben is az összefogás. Ismertette a megjelentekkel, hogy a polgármesteri hivatalban márciustól egészségügyi referens munkatársat alkalmaznak, aki egyebek mellett részt vállal a betegségek megelőzését népszerűsítő prevenciós munkában, illetve az egészségügy szereplőivel közösen koordinálja a város egészségtervének elkészítését.
Dr. Dombi J. Péter osztályvezető főorvos előadásában kiemelte, a hatékony megelőzésre jó példa a HPV védőoltás program, ami elindult a városban, és amelyhez az önkormányzat biztosította a védőoltást. Úgy vélte, hogy a jövőben a családszűréseket kell preferálni, tehát az anyákat és nagymamákat is rendszeresen meg kell vizsgálni. Dr. Boros József, a Komárom-Esztergom Megyei Rákellenes Egyesület alelnöke azt hangsúlyozta, hogy milyen fontos a civil szervezetek tevékenysége a rákmegelőzés érdekében.
Bereznai Csaba a fórumon megerősítette, hogy HPV oltásra az idei évben is rendelkezik pénzügyi kerettel az önkormányzat, de szükségesnek látja kidolgozni, hogy a családok nőtagjait miként lehetne bevonni a szűrőprogramba. Felvetette azt is, hogy erősíteni kell a betegségek megelőzését szolgáló programok népszerűsítését.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület