Kistérségi társulás – az ESZI ügyeit tárgyalták
kist0609_kicsi.JPG A Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulási Tanács legutóbbi ülésén megtárgyalták többek között a 2011. évi költségvetés módosítását, valamint pályázatot írtak ki a társulás Egyesített Szociális Intézményének (ESZI) intézményvezetői munkakörére.
A találkozón elfogadták még a társulás által fenntartott Egyesített Szociális Intézményének Szent Márton Központ végleges energetikai pályázati tervét is.
A jelenlévők megvitatták az ESZI főzőkonyhája kiszervezésének ügyét is, valamint a társuláshoz tartozó települések környezetvédelmi programjának elkészítéséhez szükséges ajánlatokat.
Módosították a társulás és Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata közötti megállapodást, mely a TTKT Egyesített Szociális Intézmények működésének, valamint a Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ adósságkezelési feladatainak 2011. évi finanszírozását érinti.
A polgármesterek támogatták Héreg község kamatmentes kölcsön kérelmét.
Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu