| A Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás Kulturális Kerekasztalának tagjai a közelmúltban Héregen tanácskoztak a további együttműködés lehetőségeiről. A vendéglátó település részéről Nieszner József polgármester és Tóthné Imeli Márta a helyi általános iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. |
A tatabányai kistérség kilenc településének közművelődési szakemberei megismerkedtek a vendéglátó intézmény szakmai tevékenységével, továbbá meghatározták a szervezet számára a következő időszak feladatait.
A jelenlévők megvitatták annak a szakmai pályázatíró tréningnek az eredményeit is, amely a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által kiírt „Esélykülönbséget mérséklő kulturális vidékfejlesztés elősegítésére” című nyertes pályázat keretében valósult meg. A képzésen számos új, a kistérségi összetartást erősítő projektterv készült el.
A kerekasztal tagjai átvehették a tréningen született projektötleteket tartalmazó „Kistérségi Projekt-tár” című kiadványt, amely így minden település mozgókönyvtárában, illetve közösségi színterén elérhetővé válik.
A találkozó a kistérségi kulturális szakemberek beszámolójával folytatódott, akik a helyi hagyományos kulturális és egyéb rendezvények időpontjára és helyszínére hívták fel egymás figyelmét.
A résztvevők a találkozó végén Tóthné Imeli Márta és Lenti Józsefné vezetésével megismerkedhettek a házon belül működő szervezetek munkájával, illetve ellátogattak a helyi tájház épületébe is.
A kistérségi kulturális programfelhívások, rendezvények részletei a Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás honlapján (www.tatabanya-kisterseg.hu) is megtekinthetők.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület