![]() |
Újabb útszakaszokat újítanak fel városunkban Az útfelújítási program újabb állomásához érkezett el a megyeszékhely: a Ságvári út rekonstrukciója után javában zajlik a Csaba utca felújítása, mellyel a tervek szerint a nyár végére készülnek el. A folytatásban jövőre egy jelentős, majdnem 280 milliós beruházás kezdődik el a Komáromi úton. A 670 méter hosszú útszakasz felújításának munkálatainak előkészületei már megkezdődtek. |
Nemrég megtörtént a Ságvári út 14-17 sz. előtti, felújított útszakasz műszaki átadása, a közelmúltban pedig már az alsógallai Csaba utcát érintő munkálatokról tájékoztatott a helyszínen Schmidt Csaba, Tatabánya ügyvezető alpolgármestere, valamint dr. Kancz Csaba alsógallai önkormányzati képviselő. Ezzel – mint az alpolgármester fogalmazott – a megyeszékhely útfelújítási programjának egy újabb állomása érkezett el.
A több mint 67 millió forintos beruházáshoz a város 26 milliót nyert el régiós forrásból, s a megvalósítással az alsógallaiak régi igénye válik valóra, hiszen a klasszikus falut, a Táncsics Mihály utat a Csaba utca köti össze Alsógallával. Eddig – emelte ki dr. Kancz Csaba – esős napokon a parkolónál felgyülemlett víz miatt a gyalogosoknak esélyük sem volt száraz lábbal elérni céljukat, ám a beruházás ezt a problémát is orvosolja.
Schmidt Csaba hozzátette: Tatabánya útfelújítási programja természetesen folytatódik, mégpedig egy igen nagyléptékű beruházással. Idén a közbeszerzési eljárást folytatják le, jövőre pedig már kezdődhet is a Komáromi út 670 méteres szakaszának 278 milliós rekonstrukciója, melyhez a város 150 milliós támogatást nyert el.
l.á.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület
