Izraeli delegáció Tatabányán
Az izraeli közigazgatási szakemberek egy tanulmányi út keretében érkeztek Magyarországra. A program részeként látogatták meg Tatabánya város önkormányzatát, ahol megtekintették az Okmányirodát is.
Schmidt Csaba polgármester hangsúlyozta, a hazai önkormányzatoknak sok feladata van, amelyekre figyelniük kell, például a szociális ellátás vagy az oktatás biztosítása. Hozzátette, a legnehezebb mindig a jól képzett munkaerőt itthon tartani.

Dr. Bene Magdolna címzetes főjegyző köszöntötte a delegáció tagjait, majd ismertette a látogatás programját.
A delegáció tagjai több kérdést is feltettek a polgármesternek, elsősorban a fiatalok helyzetéről, a gazdasági nehézségekről, az alkalmazott módszerekről és az Ipari Park sikeréről érdeklődtek. Schmidt Csaba ez utóbbi téma kapcsán kiemelte, a város Gazdaságfejlesztő Szervezetének működése azért is nagy jelentőségű, mert egyablakos ügyintézési rendszert biztosít a potenciálisan idetelepülő cégek, vállalkozások számára.
Dr. Sámuel Emese vagyonhasznosítási irodavezető Tatabánya változó gazdasági helyzetéről és szerkezetéről tartott előadást, míg dr. Kucseba Judit minőségügyi referens a Polgármesteri Hivatalban alkalmazott minőségirányítási rendszert mutatta be a vendégeknek.
Az előadásokat követően az Okmányirodát tekintette meg a csoport.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu