Áprilistól az ÁNTSZ adja be a védettséget adó szérumot
Az idei évtől Tatabányán is ingyen juthatnak hozzá a méhnyakrák elleni védőoltáshoz a 13 éves lányok. A képviselő-testület 20 millió forintot szavazott meg az oltóanyagok beszerzésére, a Fidesz-frakció tagjai pedig saját képviselői keretükből 300 ezer forintot ajánlottak fel az összeghez. A háromszázötven fiatal lányt érintő program részleteiről a napokban tájékoztatják az érintett szülőket – jelentette be Bencsik János polgármester márciusban a Városházán, ahol dr. Molnár Mihály főorvos elmondta: az egyetlen rák elleni gyógyszerről van szó.
A megyei Szent Borbála Kórház szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvosa, dr. Molnár Mihály, az ÁNTSZ főorvos asszonya, dr. Solti Hilda és a város háziorvosainak jelentős része vett részt azon a megbeszélésen, amelyen eldőlt: áprilistól az ÁNTSZ Tatabánya, Tata és Oroszlány kistérségi intézete adja be a tizenhárom éves kislányok védettségét szolgáló, méhnyakrák elleni oltást. A méhnyakrák kialakulásáért a humán papilloma vírusok (HPV) felelősek, ennek magas kockázatú törzsei okozzák az ilyen megbetegedések 70 százalékát. A tapasztalatok szerint a szexuális úton terjedő vírus gyakori a felnőtt nők között, nyolcvan százalékukat érinti életük folyamán. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy Magyarországon évente csaknem ezerkétszáz új méhnyakrák megbetegedést regisztrálnak, amely félezernél több nő halálát okozza. Az oltás jelentősége, hogy megelőzheti a betegség kialakulását.
„Borzalmas látvány az, amikor egy hölgy méhnyakráktól szenved. Ez az ember a végső stádiumban nem is meghal, hanem – nehéz kimondani – elpusztul – mondja dr. Molnár Mihály, a megyei kórház szülész-nőgyógyász főorvosa, majd hozzáteszi: a HPV elleni védőoltás az egyetlen olyan szer, amivel a rák bizonyosan megelőzhető, tehát rák elleni gyógyszer. „Tudvalévő, hogy az oltásokkal szemben akadnak kifogások, de ez esetben nem szabad hinni semmilyen rémtörténetben. A HPV oltást be kell adni a fiatal lányoknak.”
Tatabányán idén először döntött úgy az önkormányzat úgy, hogy 350 tizenhárom éves lánynak biztosítja ingyenesen a HPV oltást. „Ez több, mint 20 millió forintba kerül, de megéri – közli Bereznai Csaba, a projektet felügyelő önkormányzati képviselő, a szociális bizottság elnöke, aki bízik abban: egy újfajta egészségügyi rendszerben a nemzeti egészségnevelési program része lehet a HPV elleni védőoltás ingyenes beadása. A Fidesz frakció további 300 ezer forinttal támogatta az akciót.
A tatabányai városvezetők példaértékű döntést hoztak, hiszen országszerte ritka az olyan település, ahol mindhárom szükséges oltást finanszírozza az önkormányzat. Ez esetben a három oltás kilencvenezer forintot jelent, ami a szülőknek semmilyen terhet nem jelent.
A hamarosan kezdődő szűréssel és a három alkalommal beadott oltással szinte teljes egészében megelőzhető a méhnyakrák kialakulása. Az érintett korosztályú lányok szülei levélben kapják meg a jelentkezési lapot, amely beszerezhető a Polgármesteri Hivatal Népjóléti Irodáján, illetve letölthető a város honlapjáról is. Az oltóanyagot közbeszerzési eljárás keretében választotta ki az önkormányzat, és azt a legkedvezőbb árajánlatot benyújtó cég, a GSK nyerte meg.
molnár
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület