![]() | A város végre többségi tulajdonos lett a tatabányai fűtőerőműben Sikerrel zárult a hét éves küzdelem a Magyar Villamos Művekkel. Tatabánya az adásvétellel végre elérte, hogy a város közösségének meghatározó tulajdonrésze legyen a fűtőerőműben. A távhőszolgáltató társaság eddig is városi tulajdonban volt, de ettől még a város nem tudta befolyásolni a távhő helyi árának alakulását, mert a fűtőerőműben Tatabánya semmilyen tulajdonrésszel nem rendelkezett. A most lezárult adásvétel eredményeként a távhő előállításának és a fogyasztókhoz való eljuttatásának teljes folyamata fölött befolyással rendelkezik a város. |
A fűtőerőműben történő tulajdonszerzés szándéka már hét évvel ezelőtt megfogalmazódott, ám akkor a szocialisták kiszavazták a tulajdonszerzési jogosultságot abból a szerződésből, amelyet a város még 2000-ben kötött a Vértesi Erőművel. Sajnálatosan hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szocialista városi képviselők végre belássák a fűtőerőmű kivásárlásának közösségi hasznát és ne gördítsenek akadályt a megállapodás elé.
Most tehát egy kézbe, városi többségi tulajdonba került a hőenergia előállítása és a távhő szolgáltatása is. Mindez azt jelenti, hogy miután úgynevezett kapcsolt energiatermelés folyik – vagyis a hőtermelés mellett villamosenergia-termelés is zajlik –, az erőmű többlet-támogatást kaphat a központi kasszából. Ebből a pénzből csökkenthető a távhő lakossági díja.
Ezentúl az önkormányzat a jelenlegihez képest jelentős, 35 százalékos kedvezményt biztosít a tatabányaiaknak a hődíjból a fűtési elő- és utószezonban. A döntéssel egy átlagos, távfűtéses tatabányai háztartás 30 ezer forintot takaríthat meg évente.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület
