| Mintegy 13 millió forintot nyert a Sárberki Óvoda a gyerekek tehetségkutatására és gondozására a TÁMOP pályázatán. Dr. Kancz Csaba alpolgármester kiemelte, természetes, hogy az önkormányzat partnerként odaáll egy ilyen kezdeményezés mellé. Az alpolgármester a „Gyémántcsiszolók” pályázat sajtótájékoztatóján elmondta, a Sárberki Óvoda csapata mindig is élen járt a pályázati lehetőségek kutatásában és a külső források bevonásában. Hozzátette, fontos, hogy nemcsak a gyerekek fejlesztéséről van szó, hanem komoly pedagógiai munkáról és szakmai (ön)fejlesztésről is. |
![]() |
Az óvoda vezetője, Hetzmanné Begala Anna hangsúlyozta, nincs olyan gyerek, aki valamiben ne lenne tehetséges. A pályázat arra adott lehetőséget, hogy megtanulják, a sokból miként lehet kiválasztani a legtehetségesebbeket. Mint mondta, a szülők is szívesen vesznek részt az önkéntes kísérletben, hiszen számukra is megkönnyítik az iskolaválasztást azzal, hogy felmérik, miben teljesít legjobban a gyermekük.
Az óvodában négy szakterületen zajlik majd a kompetenciaalapú fejlesztés, ezek a mozgás (sport), az ábrázolás (rajz, kézimunka), a dráma (játék, bábozás), valamint az ének-zene-néptánc.
A hatékony munka érdekében több továbbképzésen is részt vettek a programban részt vevő dolgozók. A későbbiek folyamán az óvodapedagógusok tapasztalataiból egy mások számára is hasznos és elérhető kézikönyvet állítanak majd össze.
A pályázat június végén zárul, a program kötelező fenntartási időszaka pedig öt év.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület
