Gazdag évnyitó a dózsakerti suliban

Háromnegyedmilliót kaptak a Váci iskolások

Jelentős támogatás érkezett a Váci Mihály Általános Iskolába az iskolai tanév kezdetén. Az évnyitó ünnepségen jelen volt Bencsik János, leköszönt polgármester, aki októberig a bánhida-dózsakerti körzet önkormányzati képviselője marad. Az államtitkárként a nyár eleje óta dolgozó politikus beszédében elbúcsúzott az iskolától, majd 750 ezer forint adományt nyújtott át, végül szólt arról, hogy a jövőben az intézményi fejlesztések terén előtérbe kívánja helyezni az udvar befedését, egy aula kialakítását.

Bencsik János a körzet önkormányzati képviselőjeként és az iskolaszék tagjaként is elköszönt az oktatási intézmény diákjaitól, tantestületétől és a megjelent szülőktől. Ez alkalommal önkormányzati képviselői fejlesztési keretéből 500 ezer forintot adományozott a most felújított „angol ház” berendezésére, illetve 250 ezer forintos támogatást nyújtott át az iskola gyermektornászainak, akik jelentős sikereket érnek el az országos diákversenyeken.

Az adományt meghatottan fogadta Ferenczi Györgyné igazgató, aki elmondta: az államtitkárrá kinevezett egykori polgármester az elmúlt húsz esztendőben rengeteg alkalommal segítette az iskolát. Németh Attila testnevelő szinte szóhoz sem jutott az ajándék átvétele után.

„Valóban nehéz megszólalni, csak annyit tudok mondani, hogy számunkra hatalmas megtiszteltetés, hogy az államtitkár úr ismét ajándékkal érkezett, amellyel újra elismerte a kis gyermekeink igyekezetét” – fogalmazott a testnevelő.

Bencsik János köszöntőjében szólt azokról a változásokról, amelyek az új tanévtől lépnek életbe, mert „helyre kell tenni az oktatás rendjét az iskolában, ahol ezek után a kölcsönös bizalomra építve lehet dolgozni és tanulni.” Mint mondta: az kell, hogy együttműködjön a diák a pedagógussal, a tanár a tanulóval, hogy a lehető legjobb tanulmányi eredményeket érjék el. Mindenkinek az az érdeke, hogy az itt megszerzett tudást a gyermekek hasznosítani tudják életük későbbi szakaszaiban.

Bencsik hangsúlyozta: ezért fontos az, hogy azok a családok kapjanak támogatást, amelyek gondoskodnak gyermekeik rendszeres iskolába járásáról, hogy részt vegyenek az oktatási-nevelési munkában. Kitért arra is, hogy az élet minden területén osztályozzák a teljesítményt, s ez nem lehet másként az iskolákban sem. Bencsik János végezetül megköszönte a két évtizedes együttes szolgálatot, s beszélt arról is, hogy a város országgyűlési képviselőjeként továbbra is számíthat rá a Váci iskola közössége. Reményét fejezte ki, hogy otthonteremtési államtitkárként, ha az intézményi fejlesztésekre kerül majd sor, segíthet abban, hogy a jelenlegi zárt udvar befedésével egy olyan aulát alakítsanak ki az iskolában, amely minden akkori diák, tanár számára igazi közösségi tér lesz.

kovács i.

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu