Az első Pünkösdi Forgórózsa Fesztiválra várják az érdeklődőket a Puskin Művelődési Házba és környékére 2011. június 11-én, szombaton egész nap. Az esemény fővédnökei Bencsik János államtitkár, Schmidt Csaba polgármester és Ablonczy Dánielné önkormányzati képviselő.
18 különböző helyszínen zajlanak majd a programok az első forgórózsa fesztiválon, melynek megnyitója 2011. június 11-én, 9:45 órakor lesz a Puskin előtti kisszínpadnál. Ugyanitt 10:00 órától „Kis népművészeké a színpad” - gyermekek énekelnek, mesélnek és táncolnak, a délután folyamán pedig Miglinczi Éva óriás bábok segítségével egy népmese-feldolgozást ad elő.
A Szlovák Házban „Komárom-Esztergom megye néprajzi fotókon” címmel egy válogatást tekinthetnek meg az érdeklődők a Néprajzi Múzeum anyagából. Emellett lesz még interaktív néprajzi óra is, élőképekkel a régi bánhidai lakosok életéből.
A Puskin Művelődési Ház egy korabeli vásárnak ad majd otthont, ahol vásári komédia is lesz,
18:00 órától pedig egy nagyszabású gálaműsor keretében megyei néptánc, népzenei és énekegyüttesek lépnek fel. Ugyanitt egész nap népi fogadó, csárda és étel-ital (ökörsütés, népi ételek, borászat) várja a kikapcsolódni vágyókat.
A Remedium iskola előtti úton megyei kézművesek tartanak bemutatóval egybekötött vásárt, eközben a sportpályán a gyerekek a „parasztolimpián” és a pünkösdi királyválasztás fizikai próbáin mérettethetik meg magukat.
A rendezvény programja ide kattintva elérhető.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület