| Az idén is folytatódik az Ökoprogram Tatabányán, melyre a város 44 millió forintot különített el a költségvetésben – mondta el Schmidt Csaba a tatabányai önkormányzat és a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége (METESZ) Komárom-Esztergom Megyei Szervezetének közös konzultációján. Az alpolgármester ismertette azt is, hogy a társasházak két lépcsőben pályázhatnak a támogatásért. Schmidt Csabától megtudtuk: a megyeszékhely közgyűlése januári testületi ülésén döntött az Ökoprogram önkormányzati támogatásának mértékéről és módjáról. |
– A város az 50 százalékos állami támogatást 15 százalékkal egészíti ki, ez az összeg legfeljebb 23 ezer forint lehet. A pályázóknak 35 százalékos önrészt kell vállalniuk – részletezte az alpolgármester, aki hozzátette: további segítség, hogy az önkormányzat az előkészítési költségekre kamatmentes kölcsönt biztosít a társasházaknak.
Schmidt Csaba alpolgármester úgy vélte: a lakóközösségeknél korábban már elvégzett hőszigeteléseket vagy nyílászáró-cseréket egészíti ki az egyedi fűtésszabályozás, ennek révén nemcsak a hőveszteséget, de fűtésszámlánkat is csökkenthetjük. A konzultáción Moskovics Krisztina projektmenedzser és Szabó Béla Gábor energetikai szakértő a lakóközösségek közös képviselőivel részletesen ismertette a pályázat feltételeit.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület