Felújítják a Váci Iskola udvarán álló házat
Hegedűs Mihály a közös összefogásra építve szervezte a munkát

Felújítják a Váci Mihály Általános Iskola udvarán álló öreg házat. Az ötvenes években átadott épület a tavaszi hatalmas esők folyamán beázott, használhatatlanná vált. A gyerekek által néptánc oktatásra használt házikó felújítását másfél millió forintból végzik el. Az összeget az iskola alapítványa és Tatabánya megyei jogú város mellett a D’Omikron építőipari cég biztosítja. Az akciót Hegedűs Mihály, dózsakerti lakos kezdeményezte.
vaci

A tanév kezdetére elkészülnek a Váci Iskola udvarán álló épület felújításával. A hetven négyzetméteres ház állapota a tavaszi esők után teljesen leromlott, így Hegedűs Mihály úgy döntött, szülőként segíti a felújítást. „Nagyobbik gyermekem ide jár, így tudtam a problémáról. Igyekeztem felkeresni a D’Omikron Kft. vezetőjét, Demeter Gyulát, aki segített: térítésmentesen elvállalta a felújítást” – összegzett Hegedűs Mihály.

„Nagyon boldogok voltunk, amikor kiderült, hogy az alapítványi 750 ezer forintunk mellé a fenntartó, a város további félmillió forintot tud adni, Demeter Gyula úr pedig csaknem félmillió forint értékű alapanyaggal és építési munkával segített rajtunk” – mondta el lapunk kérdésére Ferenczi Györgyné, iskolaigazgató, aki azt is közölte: az iskolát 1977-ben tulajdonképpen a ház köré építették fel, és csak az elmúlt hónapokban vált végleg a suli részévé a kis bordó színű házikó. „Nagy segítséget kaptunk Demeter és Hegedűs uraktól, hiszen a gyerekek ősszel egy megújult épületben tanulhatnak majd táncolni.”

Demeter Gyula cégvezető azonnal segített a bajba jutottakon. „Amikor Hegedűs Misi megkeresett, azonnal a segítség mellett döntöttem, hiszen egy iskolában mindig minden helyiség megmentése fontos dolog. A város és az ország anyagi helyzete szinte megkívánja, hogy a hasonlóhelyzetekben segítsünk, mi ezt most megtettük” – közölte Demeter Gyula.

Márton

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu