|
|
278 millió beruházás kezdődik az ódon útszakaszon A város egyik legforgalmasabb útjának felújítása kezdődhet meg még az idén. Az ötvenes években épült Komáromi úton nap bármely szakában kiemelkedő az autók és a gyalogosok száma, ezért ráfér a felújítás. Ennek látták szükségességét a város vezetői, akik közül Schmidt Csaba ügyvezető alpolgármester és Bereznai Csaba, a körzet önkormányzati képviselője mutatta be a megújuló útszakasz terveit. A 278 milliós beruházás támogatói szerződését a napokban írták alá. A munka idén a közművek átépítésével kezdődhet, majd jövő év áprilistól októberig maga az útfelújítás zajlik majd. |
| A tatabányai önkormányzat mintegy 150 millió forintot nyert a Közép-dunántúli Operatív Program pályázatán a Komáromi út felújítására, a beruházás összege 278 millió, ehhez a város 127 millió forintot meghaladó önrésszel járul hozzá – jelentette be Schmidt Csaba ügyvezető alpolgármester a helyszínen. A felújítás a Komáromi út Ond vezér út és Töhötöm vezér út közötti, 614 méteres szakaszát érinti, amely a város közúti rendszerének egyik központi szakasza, ezért jelentős a gépjárműforgalma és a gyalogosközlekedése |
![]() |
|
|
A kivitelezés során a mostani útburkolatot elbontják, és új aszfaltburkolat kerül a helyére, de a járdákat és a gyalogos átkelőhelyeket is átépítik. Az Ond vezér út csatlakozásánál található körforgalom egy részét, a közlekedésbiztonság érdekében kiigazítják. A tervek szerint a mostani murvás parkolók helyett, új 2,5 méter széles kőburkolatú parkolósávokat alakítanak ki.
|
||
| Bereznai Csaba, a körzet önkormányzati képviselője szerint ezzel az útfelújítással az itt élő emberek régi igényét teljesíti a város. - A környékén lévő intézmények, kereskedelmi egységek száma, így a népszerű újvárosi piac is indokolja a beruházás megvalósítását. Az út melletti platánsor kiegészítésével és a környezet parkosításával nem csak a környék, de az egész város tovább szépül – mondta Bereznai. A Városunk Tatabánya megkérdezett néhány járókelőt, illetve itt élőt, mit szól a felújításhoz? Szabó Tiborné negyvenhárom éve lakik a közelben. „Hajdan a város egyik legjellegzetesebb utcája volt ez, a Komáromi. Most a hatalmas, árnyat adó fák miatt van egyfajta szépsége, de ha még a folt hátán foltos útfelületet is kicserélik, és lesz elegendő parkolóhely, ismét a város egyik legszebb utcájává válhat.” Az út menti parkolóba tolató Nagy István ugyancsak a közelben lakik. Ő a gépjárművek elhelyezése miatt örült Schmidt Csaba bejelentésének, a munka megkezdésének. „Főként piaci napokon szinte lehetetlen megállni a környéken, ezért természetesen értékelem az alpolgármester úr bejelentését. Remélem, valóban megszépül az utca. Külön örülök annak, hogy a város vezetője gondoskodott arról, hogy a közműcsere még a felújítás előtt megtörténjen. Szerintem ezzel milliókat spórolt meg a városnak, mert kinek jó, ha a már elkészült utat fel kellene bontani?” létai ágnes |
||
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület

