|
A tíz esztendős létesítmény augusztus 23-án nyitja újra kapuit Tíz esztendeje, az akkori kormány támogatásával alapították meg Tatabányán az úgynevezett Máltai Játszóteret. A Bánhidai lakótelepen működő, több ezer gyermeknek kikapcsolódást biztosító létesítményben a kültéri játékok mellett komoly felszereltségű játszóház is működik. Az idő azonban ezeket a berendezéseket sem kíméli. Az évtizedes használat után eljött az ideje, hogy komoly külső támogatással felújítsák az eszközöket. - Szerencsére sokan részt vállaltak abban, hogy a játszóterünket a tizedik évfordulón megfelelő állapotában ünnepelhessük meg – mondta el Topa Kata, a játszótér vezetője, majd hozzátette: a szervezet januárban jótékonysági bált rendezett annak érdekében, hogy az évfordulóra megújíthassák az eszközöket. - Szerencsére számos támogató mellénk állt, de a pénzbeli adományok mellett sokan alapanyagokkal, festékkel, lakkokkal, vagy akár a kétkezi munkájukkal is segítik a kezdeményezést, így a határidőre bizonyára elkészülünk. |
![]() |
![]() |
A munkában a játszóteret látogató gyermekek szülei, valamint számos fiatal is szerepet vállalt. A tinédzserek napokon át csiszolták az ajtókat, majd a falak és bútorok festésében is segítettek. Egy közelben élő szülő, Turza Károly a játszóeszközök festésében jeleskedett. „Gyermekeink sokat jártak ide, és noha már nagyobbak, nem feledhetjük el, mi mindent kaptunk a Máltai Játszótéren. Ez egy igazi közösségformáló kis gyermekparadicsom, aminek időnként meg kell újulnia” – mondta el Turza Károly. |
|
A játszótér fejlesztését százezer forinttal támogatta Schmidt Csaba. Az ügyvezető alpolgármester ugyancsak ellátogatott a játszótérre, ahol kérdésünkre elmondta: nagyon fontos, hogy ez a játszótér szolgálja a gyermekek kikapcsolódását. „Örömteli, hogy létezik ez a játszótér, és szeretnénk, ha a közeli jövőben Kertvárosban is létesíthetnénk egy hasonló kis gyermekbirodalmat, hiszen szívesen folytatjuk azt a programot, amit tíz évvel korábban elkezdtünk. Akkor volt állami támogatás az ilyen kezdeményezésekre, ám az elmúlt nyolc évben ezt megszüntették, így nem volt forrás. Most ismét van lehetőségünk pályázat benyújtására, amit ki is használunk” – fogalmazott Schmidt Csaba, aki hozzátette: a következő évek feladataként egy sportpályával bővítenék a bánhidai Máltai játszóteret, míg a kertvárosi beruházásban egyszerre építik fel a gyermekjátékokat, a 100 négyzetméteres faházat és a sportpályát. |
|
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület


