![]() |
Állománygyűlés keretében értékelték a tavalyi évet a tatabányai tűzoltók. Schmidt Csaba polgármester hangsúlyozta, a tűzoltóság bebizonyította, hogy képes jó szakmai színvonalon ellátni a feladatát, és nagy segítséget tud nyújtani az önkormányzatnak az árvízvédelemben is. Schmidt Csaba megköszönte a tűzoltóknak, hogy nemcsak munkájukat végzik magas színvonalon, de a város életében is tevékenyen részt vesznek. A polgármester emellett továbbra is fontosnak tartja a megfelelő tűzvédelmi előírások betartatását, amiben, mint mondta, a tatabányai tűzoltóság mindig is élen járt. |
A tűzoltóság 2010. évi munkájáról készült beszámolót Janics Csaba tűzoltóparancsnok ismertette a megjelentekkel. A parancsnok elmondta, a szervezet átalakulás előtt áll, így ilyen formában ez az utolsó állománygyűlésük, ugyanakkor a feladat nem változik. Beszámolójában kiemelte, a jogszabályi környezet jelentősen megváltozott az elmúlt egy évben és bonyolultabbá vált az adminisztráció, ennek ellenére igyekeznek rugalmassá tenni az ügyintézést. Hozzátette, az elmúlt év esőzései jelentős terheket róttak az állományra, és a rendkívüli vízügyi helyzet miatt a társszervekkel együtt több mentést is végre kellett hajtaniuk.
Az állománygyűlésen jelen volt még dr. Bene Magdolna címzetes főjegyző, Czomba Péter, a Komárom-Esztergom megye katasztrófavédelmi igazgatója, valamint Sörös Zoltán parancsnokhelyettes, a tűzmegelőzési osztály vezetője.
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület
