| Hétmilliárdos fejlesztésre pályázik a város A legutóbbi közgyűlés több napirendi pontban is foglalkozott a város hulladékgazdálkodásával. Elsőként a Dubnik-völgy szabályozási tervéről tárgyaltak a képviselők. Kijelölték a jelenlegi hulladéklerakó melletti területeket, ahol az új létesítmények megépíthetők, így a mechanikai, a komposztáló, az inert hulladéklerakó, valamint a jelenlegi lerakó bővítéséről is határoztak. A testület a környezetvédelmi hatóság véleményének ismeretében, miszerint a létesítmények nem jelentenek környezeti kockázatot, ellenszavazat nélkül elfogadta el a szabályozási tervet. |
![]() |
A közgyűlés döntött a Duna-Vértes hulladékgazdálkodási társulás keretében történő pályázat benyújtásáról. Ennek eredményeként közel 7 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg városban és mintegy 80 munkahely jöhet létre. A beruházás nem igényel önrészt az önkormányzattól, mivel azt a pályázaton kiválasztott üzemeltető biztosítja a város helyett. Az üzemeltető használati díjat fizet majd az eszközök használatáért, amely a társuláson keresztül visszakerül a településekhez.
A projekt részeként új hulladékdepó épül a régi mellé, ez mintegy kétmilliárdos beruházás. Itt érdemes megjegyezni, hogy a pályázat benyújtása nélkül ezt az összeget a hulladékszállítás díjában a tatabányai családok fizették volna meg. Így azonban minden tatabányai polgár – kisbabáktól a nagyszülőkig – közel 100 ezer forintot takaríthat meg a következő években.
A napirendi pont tárgyalásánál Schmidt Csaba polgármester elmondta: a projekt eredményeként jelentősen csökken a lerakásra kerülő hulladék mennyisége, hiszen minden hasznosítható anyagot „kinyernek” a háztartási hulladékból. A műanyagpalackokat, papírt, a fémeket, de még komposztálható zöldhulladékot is hasznosítják.
A polgármester hangsúlyozta: szabályozni kell a városon belüli teherforgalmat, a lerakóhoz érkező szállítójárművek nem haladhatnak át lakóterületen. Ezért például a Bicske felől érkező teherautók nem a Baross Gábor úton, hanem kerülővel, a Fatelepi úton juthatnak el a szeméttelepre.
Az ülésen annak ellenére vita alakult ki a pályázat benyújtásáról, hogy az első fordulós pályázat beadását a korábbi testület minden pártja támogatta. A szocialista képviselők azonban Lukács Zoltán vezetésével „mondvacsinált” okokkal támadták a pályázat előkészítőit. Hozzászólásaikban hol az volt a bajuk, hogy a pályázattal gazdaságilag nem jár jól az önkormányzat, hol az energetikai végterméket (ami a „szocialista szótárban” szemétégetőt jelent) hiányolták, hol azzal volt problémájuk, hogy a projekt teherautó forgalmát kifogásolták. Hirtelen a karsztvíz kincset is elkezdték félteni (emlékezzünk néhány éve még privatizálni szerették volna!) a hulladéklerakótól, igaz, annak helyének kijelölését a szabályozási tervben minden szocialista képviselő kivétel nélkül támogatta. Majd a környezeti kockázatokról megfeledkezve, már arról értekeztek, hogy a város nem a megfelelő mértékben részesedik az üzleti haszonból. Lukács Zoltán és társai a közgyűlésben folytatták azt az önkormányzati kampányukból már megszokott sárdobálást, amiből a tatabányai emberek döntő többsége már nem kér, és inkább együttműködő, hasznos közgyűlési munkára biztatja a szocialista képviselőket.
Végül a képviselőtestület testület józan többsége a pályázat beadása mellett döntött, melynek köszönhetően olyan hétmilliárdos projekt valósulhat meg a városban, amely egy forintjába sem kerül az önkormányzatnak, viszont gondoskodik a korszerű és biztonságos hulladékgazdálkodásról, nem szólva arról, hogy nyolcvan új munkahelyet is teremt.
Landorn István
Schmidt Csaba -
Tatabánya polgármestere
Ők is Schmidt Csabát ajánlották...
A Fidesz-KDNP mandátumot
elnyert képviselői:
Turainé John Katalin -
1. számú választókerület
Dr. Kancz Csaba -
2. számú választókerület
Pleier Tamás -
3. számú választókerület
Ablonczy Dánielné -
4. számú választókerület
Salló Győző -
5. számú választókerület
Bagó Attila -
kompenzációs lista
Bereznai Csaba -
8. számú választókerület
Turza Károly -
10. számú választókerület
