Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap Tatabányán is
Idén is szeptember 16-22. között rendezik meg az Európai Mobilitási Hét (EMH) programjait. Az egyhetes rendezvény-sorozat célja, hogy a résztvevő önkormányzatok az egyéni autóhasználat helyett a környezetkímélő közlekedési eszközök elterjedését ösztönözzék. E célok érdekében közel száz önkormányzat szervez programokat országszerte. A hazai települések részvételét nemzeti szinten az infrastruktúráért is felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium koordinálja. A kezdeményezéshez 2002-es indulása óta évről-évre egyre többen csatlakoznak Európa-szerte. Vannak olyan önkormányzatok, többek között a Főváros is, amelyek az egész Mobilitási Hetet megrendezik, mások zömében a szeptember 22-i Autómentes Napon szerveznek programokat. Az első autómentes napot 1997-ben Franciaországban rendezték meg, amelyet 2000-ben hivatalosan európai kezdeményezéssé nyilvánítottak. automentes

A városi közlekedés egészségre és környezetre gyakorolt negatív hatásai miatt az Európai Mobilitási Hét 2010 központi mottója a „Közlekedj okosabban, élj egészségesebben!” jelmondat lett. Ennek fényében a kezdeményezésben résztvevő önkormányzatok legalább egy olyan maradandó intézkedést valósítanak meg, amely a gyaloglásra, a kerékpározásra vagy a közösségi közlekedési módok választására ösztönzi a lakosokat az egyéni autóhasználat helyett. Ezzel ugyanis sokat tehetünk egészségünkért és a városi környezetet is javítjuk. Íme néhány intézkedés: útlezárás, szélesebb járda kialakítása, új kerékpár- vagy autóbusz-sáv létrehozása, új forgalomcsillapítási intézkedés megvalósítása, sebességkorlátozás elrendelése, stb..

A kampány nemzeti koordinátoraként a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felhívással, tanácsadással, tájékoztató anyagokkal, plakátokkal és szóróanyagokkal ösztönzi az önkormányzatok részvételét, de saját programokkal is készül.

A kampányban résztvevő önkormányzatok, többek között Tatabánya programjait az NFM honlapján olvashatja:
http://www.nfm.gov.hu/emh/resztvevo_onkormanyzatok_prog.html

Kommenteléshez be kell jelentkezni!
www.egyutttatabanyaert.hu